Szalai Zoltán

Magyarország 2030
2018. augusztus 31. 12:28
Az idei nyárutón is megrendezték a Tranzitot, a jobboldali értelmiség és a fiatal jobboldali közösség találkozóját. A „Magyarország 2030” mottóval meghirdetett rendezvényen bemutatkozott az új fejezetet nyitó Kommentár folyóirat, és Szakács Árpád híres-hírhedt cikksorozata is terítékre került.
2018. augusztus 28. 20:08
Kárpátaljai jelentkezőket vár az MCC vezetőképző programja, amely egyedülálló lehetőséget kínál a közélet iránt érdeklődő külhoni fiatalok számára.
Tematika
2018. augusztus 21. 11:39
A hírek szerint konzervatív forradalmi irányt vett és „kultúrkampfos üzemmódba” állt a megújult Kommentár folyóirat. Lapajánlónkból kiderül, mi ebből az igazság és miért érdemes megvenni az új lapszámot.
Magyar gondolat
2018. július 16. 07:50
Az egész magyarság nagy lehetőség előtt áll itt, az új évezred elején. Ehhez azonban szükség van a politika és az értelmiség, a cselekvés és a szellem emberei közötti erőteljesebb együttműködésre. Ehhez mindkét részről jelentős erőfeszítésekre van szükség, de ezúttal – úgy érzem – az első lépés megtételére az értelmiség részéről van szükség. Van ugyanis egy egyedi, nemzetközileg is értelmezhető, a világ folyamatai által alátámasztott, nemzeti szuverenitáson nyugvó magyar gondolati alapvetés.
Stanford
2018. július 3. 09:28
Hogyan lehet, hogy az egyetemi világ ennyire erősen és szinte egységesen liberális beállítottságú? A hitleri Németország, a Szovjetunió, az emigránsokkal teli Amerika és a közép-európai fejlemények érintésével bemutatjuk a jelenség történeti hátterét.
Erdélyi Politikai Iskola
2018. május 22. 15:14
Végéhez érkezett az Erdélyi Politikai Iskola első képzése Kolozsváron. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: „Ez egy politikai multivitamin, ami energiát ad a résztvevőknek”.
2018. május 16. 13:44
Német belpolitikáról, a tavalyi német választások értelmezéséről, Angela Merkel várható utódjáról, a migrációs narratíváról, a magyar-német kapcsolatokról, valamint a jövő évi európai parlamenti választásokról is szó esett azon a Mathias Corvinus Collegiumban tartott beszélgetésen, amelyen Gulyás Gergely leendő miniszter mellett Mráz Ágoston Sámuel politológus, valamint Werner J. Patzelt német politikatudós és Joachim Klose, a Konrad Adenauer Stiftung szászországi vezetője is részt vett.
Európa jövője német szemmel
2018. május 9. 20:57
Külpolitikai beszélgetést szervez a Mathias Corvinus Collegium olyan szereplőkkel, mint Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség új vezetője, Dr. Joachim Klose meghatározó konzervatív gondolkodó, Frank Spengler és Werner J. Patzelt németországi kutatók.
Mandiner.nemzedék
2018. március 19. 08:07
Az önismeret és világnézet szakjai azonban nem közömbösek.
2018. március 13. 10:28
Tudod mit várhatsz a „művelt” nyugattól? Palmerston azt mondta ránk a cár követének: ’Talán igazuk van, de végezzenek velük minél hamarabb.’
2018. március 11. 22:22
Nem lenne szabad egy európai nemzetet kreálnunk a francia nemzet helyett.
2018. március 1. 09:09
Mert minden népnek, különböző szokásai és más és más törvényei és intézményei lévén, kötelessége a sajátjait érvényre juttatni és az élet megújítására szolgáló közösségeket ugyanabból a népből létesíteni és kialakítani.
2018. február 27. 19:39
Szolgálni nem tudunk, parancsolni nem kívánunk senki fiának.
2018. február 22. 08:22
Add valakinek egy kopár szikla biztos tulajdonjogát, és kertté változtatja azt; adj neki bérbe kilenc évre egy kertet, és az sivataggá lesz.
2018. február 21. 17:03
Nem adhatom fel a magyar nemzeti eszmét, amíg élek és írok.
2018. február 19. 17:17
Az emberiség legnagyobb részét csak két rugó ösztönzi; s az, ki azokat ügyesen és szerencsésen használni tudja, vele szinte azt tesz, amit akar.
2018. február 16. 18:29
Az szolga valamint hiba nélkül nem lehet, szintén úgy az ura vétek nélkül nincsen, de bolond már az, ki kicsiny vétekért megveti az szolgáját, annál bolondabb az szolga, ha kevés feddésért vagy intésért megutálja jó urát.

összesen: 128 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó