Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Polgári Törvénykönyv

2012. május 1. 14:18
Kiemelkedő jogászi teljesítmény az új polgári törvénykönyv (Ptk.) javaslata a Kúria szerint - mondta a legmagasabb bírói fórum polgári kollégiumának vezetője az MTI-nek.
2012. március 1. 15:44
Eddig is problémás volt a 2006-ban szigorított jogszabály, miszerint az intézkedő rendőrök arcát az arról felvételt készítő médiumoknak kötelező kitakarniuk, az új Btk. azonban tovább erősítené a közhatalomgyakorlók ilyen jellegű védelmét. Az Index szerint ez fokozott öncenzúrát eredményezhet.
2012. február 19. 09:18
Stohl András és Ambrus Attila sem kaphat pénzt börtönben megírt könyvéért, vagy szabadulása után adott interjújáért, ha az arra vonatkozó szerződést január 1-je után írták alá.
2012. január 27. 11:58
Elkészült az új polgári törvénykönyv tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak - közölte Sárközy Tamás, a testület tagja, a Magyar Jogászegylet elnöke.
2011. július 14. 09:12
Vagyoni helyzetüket hivatalosan is rendezhetik az élettársak, a házastársaknak nem lesz egyszerűbb elválni. Nem sorolnak fel majd annyi mindenkit megillető személyiségi jogot, mint a jelenleg érvényben lévő törvénykönyvben. Készül az új polgári törvénykönyv.
2010. július 15. 11:08
A bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét érintő változásokra az új polgári törvénykönyvet előkészítő bizottság tesz majd javaslatot.
2010. május 31. 18:13
Duplájára emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget az Orbán-kormány első, hétfői ülésén, ahol arról is döntött a kabinet, hogy újra elindítja a polgári törvénykönyv módosításának előkészítését.
2010. április 26. 15:08
Az alkotmánybíróság hétfői döntése értelmében nem léphet hatályba az új Polgári Törvénykönyv, mert a testület a kódex hatálybalépéséről szóló jogszabály egyes rendelkezéseit alkotmányellenesnek minősítette.
2010. február 15. 19:24
Az Országgyűlés elfogadta a PTK hatálybalépéséről szóló törvényt, a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul.
2009. december 22. 17:11
A köztársasági elnök visszaküldte azt megfontolásra az Országgyűlésnek.
2009. december 7. 18:56
Eredetileg 2010. május 1-jén lépett volna életbe az új Polgári Törvénykönyv.
2009. november 10. 09:33
Az országgyűlés elfogadta az új szövegezésű Polgári Törvénykönyvet.