plágium
2012. május 21. 13:48
Schmitt Pál plágiumügyével is foglalkozik majd e heti ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága az AP hírügynökség szerint.
63 komment
2012. május 16. 09:52
Mit gondoljunk azokról a balliberális demokratákról, akiknek elég volt a jobboldal keltette gyanú?
2012. május 15. 21:14
A Nézőpont Intézet megállapította, hogy az emberek 38 százaléka Gyurcsánynak hitt - ez a szám magasabb, mint bármelyik fideszes politikus népszerűségi indexe.
2012. május 13. 11:05
Az RMDSZ jobban járt azzal, hogy ellenzékbe került: páholyból nézheti, hogyan járatja le magát a román kormány.
2012. május 12. 15:08
Niedermüller Péter, a DK alelnöke elmondta, pártja feljelentéskiegészítést, és további feljelentéseket is tesz az ügyben, hogy „feketén-fehéren kiderüljön, mi történt Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával”.
2012. május 11. 17:58
Fölszólítjuk az ügyészséget, ne falazzon tovább azoknak, akik a Demokratikus Koalíció elnökét eszközökben nem válogatva próbálják besározni.
2012. május 10. 10:31
Aki gazember kormányt, bűnszövetkezetet emleget, az csak az indulatokat akarja továbbszítani. Debreczeni még továbbmegy ebbe az irányba, amikor Orbánékat Szálasival és Rákosival emlegeti egy napon.
2012. május 8. 09:40
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal. Kósa Lajos erről a Fideszben szorgalmazott KRESZ-módosítással kapcsolatban beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában, ahol közölte azt is, hogy nem vállalná a frakcióvezetést.
2012. május 8. 09:16
Vári a klasszikus jogelvvel ellentétben nem a bűnösség, hanem az ártatlanság bizonyítását követeli Gyurcsánytól. Teszi ezt annak ellenére, hogy a vádló módszereiről úgy általában rossz véleménnyel van.
2012. május 7. 21:31
Gyurcsánynak annak idején kötelező volt szakdolgozatot írni és benyújtani, Schmittet viszont senki nem kényszerítette rá, hogy mindenáron ún. kisdoktori címet szerezzen.
2012. május 7. 11:31
Birtokába került dokumentumra hivatkozva azt állítja a Magyar Nemzet, hogy saját párttársa diplomáztatta le Gyurcsány Ferencet. Rizner Dezső a lap szerint egyben Gyurcsány témavezetője is volt, ám ez utóbbit a Demokratikus Koalíció cáfolta.
2012. május 7. 10:30
A Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt érdemben, a Célpont című műsornak azonban témákat ajánlott.
2012. május 7. 08:44
Magyarország ma olyan hely, ahol bemutatott bizonyítékok nélkül plágiumváddal illethető egy politikus, akivel közös könyvet vállalt egy Nobel-díjas közgazdász.
2012. május 5. 16:19
A Fidesz gratulál Gyurcsány Ferencnek, hogy végre megpróbál érdemi magyarázatot adni plágiumgyanús ügyére, legalábbis ami az elmaradt tanítási gyakorlatát illeti, de ez eddig nagyon kevés, a volt kormányfőnek az alapkérdésekre kell válaszolnia szakdolgozatával kapcsolatban - mondta el a párt szóvivője.
2012. május 5. 13:57
Ha Gyurcsányról van szó, akkor nem probléma a vádat sejtetésekre alapozva megfogalmazni?
2012. május 5. 12:08
Gyurcsány Ferenc részt vett a kötelező tanítási gyakorlatokon, a HírTV rejtett kamerás felvétele hiteltelen - közölte a DK. A párt honlapján megjelent írás Gyurcsány Ferenc leckekönyvének releváns részeire hivatkozik, valamint kifejti: a volt miniszterelnök nem 1984-től, hanem 1982-től töltötte be a KISZ-titkári tisztséget.
2012. május 5. 11:04
Nem vett részt a kötelező tanítási gyakorlaton diplomája megszerzése előtt Gyurcsány - derül ki a Célpont legújabb adásából.
2012. május 4. 18:49
A Fidesz továbbra is azt kéri, hogy vagdalkozás helyett bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc a szakdolgozatát.
FACEBOOK
RSS





















