Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Niedermüller Péter

2012. május 12. 15:08
Niedermüller Péter, a DK alelnöke elmondta, pártja feljelentéskiegészítést, és további feljelentéseket is tesz az ügyben, hogy „feketén-fehéren kiderüljön, mi történt Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával”.
2012. május 8. 21:37
Az a „jó” a jelenlegi kormányban, hogy az ország számára legsúlyosabb ügyeket is képes ostobaságaival, tévedéseivel, tájékozatlanságával, mellébeszélésével lejáratni.
2012. április 10. 12:31
Többek között a fideszes Lázár János és a szocialista Kiss Péter vitázott a Haza és Haladás szociálpolitikai konferenciáján.
2012. március 27. 20:39
Magyarországon egy nyíltan és nyilvánvalóan újfasiszta elveket valló párt be tudott kerülni az országgyűlésbe.
2012. március 4. 08:26
Miért nem tesz semmit az ellen, hogy szélsőjobboldali, újfasiszta politikusok szereplése hozza rosszhírbe az Ön által vezetett egyetemet?
2012. február 28. 21:33
Magyarországon még az erkölcsi felelősséget is pártszempontok szerint osztogatná a jobboldal. A cigánygyilkosságok az előző kormány idején történtek – mondják.
2012. február 21. 11:16
A Fidesz eddig is semmibe vette az idős embereket. Az idős emberek többsége nem tud már több terhet vállalni.
2012. január 27. 13:24
A Demokratikus Koalíció visszautasítja, hogy a kormány miután átvette a megyei önkormányzatoktól az első oktatási intézményeket, máris jogsértő, a diákok és pedagógusok érdekeit semmibe vevő tisztogatásba kezdett – írta közleményében Niedermüller Péter alelnök.
2011. november 8. 08:40
A neves értelmiségiek szembemennek az uralkodó trenddel: nem hátat fordítanak a politikának, hanem beszállnak a közvetlen küzdelembe.
Meglepetés
2011. november 6. 17:57
Mától Demokratikus Koalíciónak hívják a Demokrata Pártot, melynek elnöke Gyurcsány Ferenc lett. A párt alelnökei Bauer Tamás, Debreczeni József, Molnár Csaba és Niedermüller Péter lettek, az elnökségben a Mozgó Világ főszerkesztője is helyet foglal.
2011. október 11. 20:27
A demokratikus ellenzéknek fel kell ismernie, a választópolgárok egyre kevésbé választanak pártot ideológiája, s még kevésbé szakpolitikai programjai alapján.
2011. július 26. 11:14
Norvégia gazdag, békés, nyitott, liberális elveket valló ország. Magyarország ma mindennek az ellentéte.
2011. július 1. 09:17
Anglia és Németország képesek úgy bővíteni gazdasági kapcsolataikat, hogy közben az emberi jogok ügyét, a demokrácia helyzetét is szóvá teszik.
2011. június 17. 09:19
A kongresszus nem csak az MSZP ügye. Ez minden a demokrácia, a baloldal mellett elkötelezett ember ügye, mindenkié, akinek fontos ez az ország.
2011. május 6. 09:01
Az MSZP kevés figyelmet fordít a szimbolikus jelentőségű folyamatokra, a tágabb értelemben vett szociokulturális kontextusra.
2011. március 25. 17:18
Mindannyiunk szégyene, hogy szélsőjobboldali, újfasiszta bandák szervezett módon félemlítik meg a társadalom peremére szorult polgártársainkat.
2011. március 3. 07:39
Aki a kormány „jelképes irredentizmusában” nem partner, azt megfenyegetik vagy büntetik.
2011. február 18. 13:32
A baloldali gondolkodás, a szociáldemokrácia visszaszorulása nem sajátosan magyar, hanem európai, sőt világjelenség.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó