Mesterházy Attila
2012. május 16. 11:49
Szerdán bemutatta az MSZP programjának vitairatát Mesterházy Attila. Az Ajánlat Magyarországnak elnevezésű dokumentum sorra veszi a teendőket a jogállam és demokrácia, a munkahelyteremtés és a gazdaságpolitika, az esélyegyenlőség és a nemzetközi együttműködés területén. A szocialista pártelnök szerint a vitairat csak reális, teljesíthető ígéreteket tartalmaz.
201 komment
2012. május 14. 07:22
A Népszabadság értesülései szerint elképzelhető, hogy Barack Obama amerikai elnök kampánystábja segítheti a 2014-es választásokra való felkészülésben az MSZP-t. A lap úgy tudja, hogy az esetles együttműködés részleteit az amerikai elnökválasztás után pontosíthatják a felek.
2012. május 10. 08:23
Az MSZP elnöke több napos látogatáson vesz részt az Amerikai Egyesült Államokban. Mesterházy Attila eddigi tapasztalatairól elmondta, hogy az amerikai partnerek amikor a magyar folyamatokkal kapcsolatos aggályaikat megosztják a kormánnyal, azt segítő szándékkal teszik.
2012. május 8. 07:57
Az Országgyűlés keddi ülésén dönthet az Eximbank és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. közvetlen állami tulajdon alá helyezéséről, majd vitát kezdhet egyebek mellett az év elején hatályba lépett új alaptörvény első módosításáról, illetve a jegybanktörvény ahhoz kapcsolódó változtatásáról. Az Európai Unió kifogásai alapján törölné az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonását, továbbá egyértelműsíti azt is, hogy az alaptörvény átmeneti rendelkezései is alkotmányos erejűek.
2012. május 4. 10:21
Orbán Viktor érdeke, hogy legyen egy szélsőjobboldali párt Magyarországon, mert így a külföld felé azt üzenheti, hogy ő a mérsékelt konzervatív középerő. Interjú.
2012. május 3. 08:22
A szocialista képviselő Király Bolondja díjat adna Ákosnak, Fekete Pákó viszont szerinte aranyos fiú.
2012. május 2. 17:07
Gyurcsány ismét bevéste az Őszöd által már kijelölt negatív tulajdonságokat (hazug, csaló) saját magába.
2012. május 2. 10:53
Az Index idén is kívánságműsort tartott a Városligetben: a felvonulók Kadosa Pált, Demjént, Jimmyt és Ricardo Villalobost küldtek a nézőknek – Havas Henrik meg egy sült kolbászt.
2012. május 2. 10:13
Május elsejével megújul a természet, az MSZP, és a baloldali ember is – legalábbis a majálisra kilátogató MSZP-s politikusok szerint.
2012. május 2. 08:24
A francia lapban Stéphane Kovacs számolt be arról, hogy a „plagizáló” Schmitt Pált az Orbánhoz hű „marionettbábu,” Áder János váltja. A szerző szerint a csornai Charles Bronsonként emlegetett politikusnak nehéz lesz megtestesítenie a nemzet egységét.
2012. május 1. 16:58
Az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) szerint tisztes megélhetést adó, biztos munkahelyekre, valamint többkulcsos személyi jövedelemadó rendszerre van szükség Magyarországon.
2012. május 1. 14:43
Orbán Viktor új osztályharcot hirdetett – fogalmazott az MSZP elnöke a párt majálisán. Mesterházy Attila közölte, nem fogják tűrni a hatalmi önkényt, a kiszolgáltatottságot és a kizsákmányolást.
2012. május 1. 10:15
Áder János köztársasági elnökké választásáról dönt az Országgyűlés szerdai ülésén. A fideszes politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség, ami kormánypárti szavazatokkal gyűlhet össze, mivel az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.
2012. április 25. 15:26
Mesterházy Attila ígérete szerint ha a szocialisták kormányra kerülnek, megszüntetik a telekommunikációs és a pénzügyi tranzakciós adót. Az MSZP elnöke szerint nem adókivetéssel, hanem gazdaságélénkítéssel kell megteremteni a büdzsé egyensúlyát.
2012. április 25. 11:38
Az MSZP elnöke szerint együttműködésre és társadalmi békére van szükség, nem a másikkal való leszámolásra. Mesterházy Attila szerint az Orbán-kabinet az adóemelések kormánya, a Fidesz „kommunikációs gépezetét” viszont jól működőnek minősítette, amiért még mindig sokan elhiszik, hogy a mostani rossz gazdasági helyzetért is az előző 4-8 év a felelős.
2012. április 22. 12:44
Orbán Viktornak saját hatalmi vágyai és az emberek megélhetése között kell választania. És ő önmagát választotta.
2012. április 21. 08:44
Pénteken a Wall Street Journal Magyarország konvergenciatervéről és deficitjéről írt, a Reuters a telefonhívásokra és az internethasználatra pakolt adóterhekről, a Die Presse pedig az államfőválasztás ellenzéki reakcióiról.
2012. április 18. 18:49
Az MSZP szerint a kormány hadüzenetet küldött az Európai Uniónak a jegybanktörvény módosítására tett javaslatával, világossá téve, hogy nincs benne kompromisszumkészség, nem akar hitelmegállapodást kötni az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
FACEBOOK
RSS





















