Közép-Európa

Kelet-Nyugat
2018. június 22. 08:39
Érdekes, új elképzelésekkel állhat elő a közép-európai konzervativizmus – mondja David P. Goldman, a befolyásos Asia Times és Forbes publicistája, korábbi Wall Street-i bankár. Goldman szerint a nyugati értelmiség egy része a kommunistákhoz hasonlóan újratervezné a világot, Trump ugyanakkor a valóság talaján áll. A konzervatív közgazdász-publicista úgy látja: Magyarország virágzik, a munkaerőhiány problémájára pedig csak irigykedhetnek mások. Interjúnk.
Kelet-Nyugat
2018. június 15. 08:54
A nyugat-európaiak lenéznek minket, de már rájöttek, hogy nem tudnak minket olyan könnyen irányítani, mint korábban gondolták – mondja Ryszard Legutko lengyel filozófus, a Jog és Igazságosság EP-képviselője a Mandinernek. Legutkónak a napokban mutatták be A közönséges ember diadala című kötetét a budapesti Lengyel Intézetben. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Mandiner.makronóm
Geopolitika
2018. június 13. 07:54
A régi elit ideje lejárt, de még mindig kézben akarja tartani az eseményeket, ezért próbálta meg az olasz elnök megakadályozni az új migrációellenes kormány létrejöttét – véli a magyar származású geopolitikai szakértő, aki szerint Németország nagy veszélyben van, a pénzügyi válság elkerülhetetlen, az EU-ból pedig már ki sem kell lépni, mert megszűnt. A magyarok ugyanakkor a 21. század nyertesei között lehetnek. Interjúnk.
Pellegrini és Orbán
2018. június 12. 16:21
Egy sikeres régió két sikeres országának találkozójaként jellemezte Orbán a szlovák kormányfővel folytatott keddi budapesti megbeszélését. „Egy igazi közép-európai reneszánsz előtt állunk” – jelentette ki a magyar miniszterelnök, majd hozzátette: van, amit hosszú ideig nem fogunk elfelejteni Szlovákiának.
Szijjártó és Pompeo
2018. június 1. 09:54
Az Egyesült Államok újra úgy tekint Közép-Európára, mint természetes, stratégiai szövetségesére – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Sorsközösség
2018. május 25. 15:31
Ha a 21. századi világpolitikában Közép-Európa nem akar gyengének bizonyulni, ha egyenrangú szereplője kíván lenni az európai jövő alakításának, akkor szabadságtörekvéseinket együttesen kell képviselnünk – mondta az Országgyűlés elnöke.
Lengyel – magyar
2018. május 14. 15:19
Erős Európát és erős Közép-Európát akarnak a lengyelek és a magyarok is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban.
2018. május 9. 10:53
A Vodafone csoport megvette a Liberty Global németországi és közép-európai leányvállalatait.
Francia reakció
2018. április 26. 08:03
Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim, az erőpróba elkerülhetetlen lesz – mondja Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistája a Mandinernek. A reakciós nézeteiről ismert Rioufol csodálattal figyeli az európai identitásválság elleni mozgalmakat. Macront nárcisztikus figurának, Orbánt konzervatív forradalmárnak tartja, a politikai iszlamizmust pedig letörné, amíg lehet. Interjúnk.
Roman Joch
2018. április 18. 15:07
A magyar gazdaság fejlődése, Orbán Viktor migrációellenes politikája és az európai örökség védelme az oka annak, hogy a Fidesz győzött a választásokon Roman Joch cseh politológus szerint, aki azokat kritizálja, akik Orbán győzelme felett szörnyülködnek.
Diplomácia
2018. április 17. 15:54
A keleti nyitásnak vannak kézzel fogható eredményei, a kínai turisták áradnak hazánkba; de hatalmas versengés van a Kínával való kapcsolatépítésekért, a siker érdekében pedig jobb, ha a régió kis országai együtt ülnek asztalhoz a kínai féllel. Többek között ezekről is beszélgettünk Pesti Mátéval, Magyarország pekingi nagykövetével.
Dwa bratanki
2018. április 6. 13:11
Közép-Európa vezető országa, Lengyelország a jövőben is számíthat Magyarország támogatására – jelentette ki Orbán Viktor Lech Kaczyński emlékművének átadásakor.
Optimista magyarok
2018. március 22. 17:04
Az európaiak többsége nem ért egyet az EU-s politikai elittel, valamint törésvonal figyelhető meg Észak-Európa és Dél-Európa, Nyugat-Európa és Közép-Európa között – ez a mérlege a Századvég 28 országra kiterjedő, idén harmadszorra elvégzett kutatásának, amelyben az európaiak közérzetét, a migrációhoz és az EU-hoz való hozzáállását vizsgálták, de rákérdeztek Soros György megítélésére is.
Mandiner.makronóm
Pikettynek igaza van
2018. március 17. 20:55
A konzervatív miniszterelnök egyetért az állítással, hogy Közép-Európa külföldi tulajdonú gazdasággá vált, és szükséges lenne egy kevésbé a külföldi tőkére alapozó felzárkózási modellre váltani. Nagyon jelentős pénzek áramlanak ki a térségünkből nyugati tőkejövedelmek, például osztalékok, kamatok és profitok formájában. Az új növekedési modellnek a belső erőforrásokra kell építenie.
2018. március 7. 16:19
Sokaknak úgy tűnik, hogy a magyar kormány túldimenzionálja a migránskérdést. Ezzel szemben azt hiszem, nincs itt semmi túlhangsúlyozva.
2018. február 24. 13:38
A Nyugat húsz éve megvetéssel és undorral fordul Közép-Európa felé. Ez a migránsválság kapcsán is megmutatkozott: a Nyugat erkölcsi leckéket ad Közép-Európának, hogy hogyan kellene élnie.
2018. február 23. 11:02
Az Egyesült Államoknak saját nemzetközi pozíciói megtartásához és saját biztonságának garantálásához vissza kell adnia közép-kelet-európai szövetségeseinek a nagypolitikai értékét – ez a kép rajzolódik ki Wess Mitchell külügyi államtitkár még külpolitikai elemzőként publikált munkáiból. Amellett, hogy az USA egy erős Közép-Kelet-Európában érdekelt, hozzáállását is újra kell definiálnia a régióhoz – így Magyarországhoz is.
2018. február 16. 17:34
A politikai viták középpontjába mindenhol az identitáskérdések kerülnek majd, ez Európában látható a leginkább, mert a migráció felerősítette ezeket a kérdéseket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.

összesen: 350 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó