költségvetési hiány
2012. május 11. 14:31
„Játszi könnyedséggel mondták ki ugyanazok az emberek, akik Magyarországot már két éve kínozzák deficitcélokkal meg hasonlókkal, hogy irányt váltanak” – reagált Boros Imre, közgazdász a köztévé reggeli műsorában arra, hogy az IMF vezetője egy konferencián arról beszélt, hogy az eladósodott államoknak csak fokozatosan kellene csökkenteniük költségvetési hiányukat.
27 komment
2012. április 3. 13:28
A nemzetgazdasági miniszter a tavalyi költségvetésről tájékoztatta az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosát.
2012. március 17. 12:38
A külügyi államtitkár szerint csak kisebb módosításokra van szükség a büdzsében, a költségvetési hiány pedig idén és jövőre is három százalék alatt lesz.
2012. február 24. 08:33
Ha a kormány hajlandó lesz korrigálni a gazdaságpolitikáját, akkor a kohéziós támogatások megvonása is lekerül a napirendről.
2012. január 26. 07:58
A magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai – fogalmazott Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán az m1 Az Este című műsorában. Szijjártó szerint „a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres”.
2012. január 12. 11:38
A második Orbán-kormánynak is kötelessége normálisan tervezni, jó költségvetést készíteni.
2011. december 7. 19:55
Törvényben maximalizálják a költségvetési hiányt Ausztriában 2017-től. A kormánypártok kétharmados törvényben akarták rögzíteni a rendelkezést, de az ellenzék nem támogatta, így csak sima törvény lett belőle.
2011. szeptember 20. 12:50
A hivatalba lépett kormány rendkívüli mértékben elhatalmasodott államadóssággal, elmélyült szociális és társadalmi problémákkal vette át Magyarország kormányzását - közölte az NGM államtitkára.
2011. augusztus 17. 13:35
Három helyett kétszázalékos GDP-bővülést jósolnak a makroelemzők következő évre. Ennek értelmében jövőre 90-120 milliárd forinttal nagyobb államháztartási hiány várható.
2010. május 22. 11:14
Bajnai Gordon e témakörben úgy fogalmazott, hogy csontvázak a biológiai szertárban vannak. S ha mindez így folytatódik, a költségvetés valóban biológiai szertár lesz.
2010. március 18. 12:49
Varga Mihály gazdasági tényfeltárást tartott. A politikus szerint ki kell vizsgálni a kétes ügyleteket.
2010. március 13. 15:01
Nemcsak az ország és az ellenzék, de koalíciós partnere előtt is titkolta a költségvetés valós helyzetét Gyurcsány Ferenc a 2006-os választások előtt - derül ki Molnár Lajos könyvéből.
2010. február 2. 07:25
A költségvetési bizottság ülésére a Fidesz hívta meg Gyurcsányt, Verest és Oszkót.
2010. január 29. 16:47
Meghívták Oszkót, Gyurcsányt és Verest is.
2009. december 22. 13:47
A jövő évi büdzsét bíráló közgazdászok által készített kiadvány húsz olyan „költségvetési trükköt” ismertet, amelyek szerintük jelentősen befolyásolják majd a hiány mértékét.
2009. december 22. 09:29
Újra tárgyal a Fidesz a büdzsét bíráló közgazdászokkal.
2009. október 8. 09:55
A költségvetési hiány 1945 óta nem volt ekkora.
FACEBOOK
RSS
















