kajak-kenu

2018. június 10. 18:51
A magyar versenyzők 15 érmet, köztük hat aranyat, öt ezüstöt nyertek az Eb-n.
2018. június 10. 11:22
A magyar versenyzők három aranyérmet és egy-egy ezüstöt, valamint bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.
Kajak-kenu
2018. június 9. 14:08
A magyar versenyzők négy érmet: egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 500 és 1000 méteres döntőiben.
2017. július 26. 21:28
A győri ifjúsági olimpián Szellák Szabina és Rendessy Eszter a kenu kettesek 500 m-es versenyében ért el szép eredményt.
2016. december 9. 14:58
Baráth Etele 21 év után távozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöki posztjáról, utódja Schmidt Gábor lett. Baráth Etele a most létrehozott közgyűlés elnöke posztot tölti be a jövőben.
Rio 2016
2016. augusztus 21. 11:15
Női kajakosaink taroltak ezen az olimpián: Kozák Danuta megnyerte az egyest 500 méteren, a párost Szabó Gabriellával, szombaton pedig Fazekas-Zur Krisztinával és Csipes Tamarával kiegészülve olimpiai bajnokok lettek négyesben is. A férfi vízilabda-válogatott végül az 5. helyen zárta az olimpiát, de úgy, hogy a rendes játékidőben egyszer sem kapott ki. Birkózóinknak ezúttal sem ment valami jól. Magyar eredmények a riói olimpia tizenötödik napjáról.
Rio 2016
2016. augusztus 20. 14:51
A 2012-es londoni olimpia után Rióban is a magyar női kajak négyes győzött. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina alkotta négyes a németekkel volt nagy meccsben a táv nagy részén, de végül magabiztosan hajrázta le őket. Ez volt a magyar olimpiai csapat nyolcadik aranyérme Rióban.
Rio 2016
2016. augusztus 20. 14:35
A táv második felében feljött, így végül a 4. helyen ért célba a Vasbányai Henrik-Mike Róbert kenu páros 1000 méteren a riói olimpián.
Rio 2016
2016. augusztus 20. 10:56
Büntetőkkel kikapott a bronzmeccsen Oroszországtól a magyar női vízilabda-válogatott, így a negyedik helyen zárta az olimpiát. Pars Krisztián a 7. helyen végzett a kalapácsvetés döntőjében. Az utolsó négy magyar kajak-kenus egység is vízre szállt, közülük kettőnek sikerült bejutnia az A-döntőbe, a női kajak négyes egyenesen a legjobb időt evezte az előfutamban. Magyar eredmények a riói olimpia tizennegyedik napjáról.
Rio 2016
2016. augusztus 19. 07:39
Csütörtöki, kajak egyes 500 méteren szerzett győzelmével Kozák Danuta lett az első négyszeres olimpiai bajnok a magyar kajak-kenu sportban, egyben aranyérme Magyarország 500. olimpiai érme lett. A férfi vízilabdázók simán, 13-4-re verték Brazíliát, így az 5. helyért játszhatnak majd szombaton. Megszületett az eddigi legjobb magyar férfi helyezés triatlonban. A vívással elkezdődtek az öttusa küzdelmi. Magyar eredmények a riói olimpia tizenharmadik napjáról.
Arany
2016. augusztus 18. 17:05
Csak magával próbált foglalkozni, nem nézte, ki hol tart, nyilatkozta a női kajak-kenu 500 méteres futamán szenzációs győzelmet arató Kozák Danuta Rióban. A sportoló azt is elmondta: nem számított ilyen fölényes győzelemre 500 méteren.
2016. augusztus 18. 16:12
Óriási fölénnyel (1:52,494 perces idővel) nyerte a női kajak 500 métert Kozák Danuta a riói olimpián. A magyar lány nagyot robbantott a végén, és gyakorlatilag állva hagyta ellenfeleit. Élje át újra!
Rio 2016
2016. augusztus 18. 15:14
Páros után egyesben is olimpiai bajnok lett Kozák Danuta 500 méteren a riói olimpián. A magyar kajakosnak ezzel egyedüliként lett négyszeres olimpiai bajnok a magyar kajak-kenu sport történetében.
Rio 2016
2016. augusztus 18. 14:51
Az olimpiára gyakorlatilag csak beugró Tótka Sándor-Molnár Péter alkotta kajak páros a 4. helyen végzett 200 méteren a riói olimpián. A magyar egység 3 századmásodperccel maradt le a dobogóról.
2016. augusztus 18. 11:44
Pont úton leszek Rióba, amikor kajakosaink mennek az aranyért. A felhők fölül is hajrá, magyarok!
Rio 2016
2016. augusztus 18. 08:44
Nagyon simán, összesítésben a 4. helyen jutott be a kalapácsvetés fináléjába Pars Krisztián, aki ugyan címvédőként érkezett Rióba, de felkészülését sérülések hátráltatták, így ez kezdetnek egy nagyon biztató eredmény a számára. Három kajak-kenus egységünk is finálés lett, köztük a szintén címvédő, de párosban már Rióban is aranyérmes Kozák Danuta. Női vízilabdázóinknak viszont nem sikerült a döntőbe jutás, ők majd a bronzéremért meccselhetnek pénteken. Magyar eredmények a riói olimpia tizenkettedik napjáról.
Rio 2016
2016. augusztus 17. 09:09
Fantasztikusan izgalmas futamban lett olimpiai bajnok a Szabó Gabriella-Kozák Danuta kajak páros, megszerezve ezzel a magyar csapat hatodik riói aranyérmét. Férfi vízilabdázóink nem lesznek ott az elődöntőben, mivel a negyeddöntőben büntetőkkel 11-13-ra kikaptak Montenegrótól. Baji Balázs 110 méter gáton hibázott, így nem jutott döntőbe. Ezúttal birkózóink is már a nyolcaddöntőben búcsúztak. Magyar eredmények a riói olimpia tizenegyedik napjáról.
2016. augusztus 16. 18:20
Nézze vissza, hogyan szerezte meg egy hajszállal a németek előtt az olimpiai bajnoki címét a Szabó Gabriella-Kozák Danuta kajak páros a riói olimpián!

összesen: 58 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó