GDP

Mandiner.makronóm
180 javaslatuk van
2018. július 12. 12:15
Az ország versenyképességének javítását szolgáló legújabb, 180 pontos csomagját azzal a szándékkal állította össze a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy Magyarország is felzárkózzon a világ legfejlettebb államai közé – mondta Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Mandiner.makronóm
2018. július 12. 12:15
A nagy nemzetközi vállalatok vezérigazgatói arra számítanak, hogy idén saját cégük árbevétele 2 százalékkal fog nőni, ami jóval alacsonyabb az elemzők által az egész világgazdaságra előre jelzett 4-4,5 százalékos növekedésnél – ismertette Robert Stöllinger, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a könyvvizsgáló felmérésének eredményét Budapesten, szerdán.
Döbbenet
2018. július 11. 20:04
Az amerikai elnök a NATO-csúcson felszólította a tagokat, hogy emeljék GDP-jük 4 százalékára védelmi kiadásaikat a mostani 2 százalékos követelmény helyett. Ennek jelenleg még az Egyesült Államok sem tesz eleget.
Mandiner.makronóm
2018. július 2. 11:40
Kevés olyan piac van, mint a magyar, ahol ilyen jelentős a gazdasági növekedés, alacsony a hitelkockázat, és a marzsok is még mindig relatíve attraktívak.
Mandiner.makronóm
Lassulás
2018. július 2. 11:35
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 53,0 pont volt, alacsonyabb a májusi 55,4 pontnál, az ütem továbbra is a gazdaság bővülését jelzi, de az előző havinál enyhébb ütemben – közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn az MTI-vel.
2018. június 25. 14:24
Bősz Anett elmondta: a szükséges összeget a kormány Várba költözésére vagy a Puskás Ferenc Stadion építésére szánt forrásoktól vonnák el.
Mandiner.makronóm
2018. június 25. 08:40
A Takarékbank elemzői a negyedévvel korábbi 4,5 százalékról enyhén, 4,6 százalékra növelték a GDP idei emelkedésére vonatkozó előrejelzésüket, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője pénteken Budapesten, a pénzintézet sajtótájékoztatóján.
Mandiner.makronóm
2018. június 20. 08:40
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. felfelé módosította a 2018-ra és a 2019-re vonatkozó növekedési előrejelzését, 2018-ra a korábbi 4,1 százalék helyett 4,2 százalékos, míg 2019-re 3,2 százalék helyett 3,4 százalékos gazdasági bővülésre számít.
Mandiner.makronóm
2018. június 20. 08:20
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését. A korábban várt 4,2 százalékkal szemben 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank, míg a várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.
Mandiner.makronóm
Növekvő lakossági fogyasztás
2018. június 5. 18:11
A gazdasági növekedés húzóereje továbbra is a lakossági fogyasztás marad, amely a termelési oldalon a szolgáltatásokban hozzáadott érték növekedésével párosul. Az első negyedéves GDP-adatokról kedden megjelent KSH-jelentést kommentáló piaci elemzők várakozása szerint a későbbiekben kiegyenlítettebb szerkezetű lehet a növekedés, amikor az új termelőkapacitások belépésével az ipar, vele párhuzamosan a felhasználási oldalon az export is jobban hozzájárulhat a gazdaság teljesítményéhez.
Mandiner.makronóm
2018. június 4. 22:04
Londoni pénzügyi elemzők szerint az acél- és alumíniumtermékekre érvényesített amerikai importvámok az utóbbi időszak több más sorozatos sokkjával együtt most már indokolttá teszik az euróövezeti gazdaság növekedésére adott előrejelzés gyengítését.
Mandiner.makronóm
Fel kell készülni
2018. május 31. 07:50
A befektetőknek még várniuk kell az új Orbán-kormány jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépéseire, mivel a közelmúltbeli piaci zavarok arra késztetik, hogy inkább a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését helyezze előtérbe – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek kedden adott nyilatkozatában.
Mandiner.makronóm
Kedvező kilátások
2018. május 31. 07:45
Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, szerdán megjelent kiadványában.
Mandiner.makronóm
Nincs már szabadpiaci mennyország
2018. május 29. 08:58
Sok közgazdász mentegeti a kommunizmus bűneit, pedig az egyenlőtlenség nem probléma. Ahogy az adóparadicsomok sem, amelyek korlátozzák a politikusi kapzsiságot. A tulajdonosokat támogatni kell, mert hosszú távon a gazdasági növekedésnél semmi sem fontosabb. Bár a globalizáció rövid távon lenyomhatja a béreket, hosszú távon mindenki jól jár majd. Interjúnk az amerikai libertárius közgazdásszal.
Mandiner.makronóm
Javuló kilátások
2018. május 28. 11:02
A GKI 3,8 százalékról 4 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését, elsősorban a tovább emelkedő keresetek és fogyasztás alapján – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében az MTI-vel.
Mandiner.makronóm
Gyors GDP-növekedés
2018. május 25. 21:14
Az idén négy százalékot közelítő gazdasági növekedéssel, három százalék alatti inflációval és laza monetáris politikával számolnak a CIB Bank elemzői – mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A bank előrejelzése szerint a pénzromlás üteme idén éves átlagban 2,3 százalék lesz, ami 2018 végére felmehet 2,7 százalékra.
Mandiner.makronóm
2018. május 22. 00:13
A fegyelmezett állami gazdálkodás, az alacsony költségvetési hiány és a csökkenő pályára állított államadósság hosszú távon is tartható lesz. Interjú.
2018. május 17. 07:14
A közgazdászok, akiknek az elmúlt nyolc nem találtak el egyetlenegy gazdasági adatot sem, talán jobban teszik, ha elmennek porszívóügynöknek.

összesen: 532 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó