Regisztráció | Elfelejtett jelszó


foglalkoztatottság

2012. május 5. 09:14
Bár az Európai Unió területéhez viszonyítva Magyarországon igencsak jelentős az állástalanok száma, a magyar kormány célkitűzései e téren rendkívül ambiciózusak – mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa pénteken, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tartott előadásán.
2012. április 29. 11:36
A kormány elhibázott gazdaságpolitikát folytat, amelynek egyetlen célja, hogy saját háttéremberei jól járjanak – mondta Heltai László, az LMP szóvivője, aki szerint a sikertelen gazdaságpolitikát bizonyítja, hogy a munkanélküliség ismét csúcson van, a gazdaság pedig stagnál.
2012. április 5. 12:15
A szocialisták szerint 170 ezerrel több a munkanélküli Magyarországon, mint a válság 2008-as kezdetekor, és 30 ezerrel, mint a kormányváltáskor.
2012. március 29. 10:00
2011. december-2012. februári időszakban 497 ezer volt a munkanélküliek létszáma a KSH szerint. Ez minimálisan, 0,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
2012. március 25. 17:24
A Fidesz sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Tukacs Istvánnak „szelektív az emlékezete”, így megfeledkezett róla, hogy „szocialista kormányzásuknak köszönhető az ország északi régiójának jelenlegi helyzete”. Selmeczi Gabriella az MSZP politikusának vasárnapi kijelentéseire reagált.
2012. március 25. 15:45
Zavar van a járási rendszer kialakítása körül, a kormánynak tartalmi kérdésekkel kellene foglalkoznia és érdemi egyeztetést folytatnia az ügyben – közölte az MSZP. A párt vasárnap a kormány foglalkoztatás-politikáját is bírálta.
2012. január 31. 09:56
A KSH adatai szerint a foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. Elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak.
2012. január 26. 12:08
A szocialisták követelik a kormánytól, hogy haladéktalanul változtassa meg a szerintük elhibázott, igazságtalan egykulcsos adórendszert, valamint csökkentse az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adókulcsát.
2012. január 15. 15:32
A KSH legfrissebb foglalkoztatási adatai szerint két év alatt 70 ezerrel nőtt a foglalkoztatottság, de Szijjártó Péter szerint nincs ok megelégedésre, Közép-Európa legversenyképesebb gazdaságává kell tenni Magyarországot.
2011. december 1. 14:43
Az idei harmadik negyedévben a munkában állók száma 16,28 millió volt a 38 milliós országban.
2011. november 28. 15:53
Ez év augusztus-októberében 40 ezerrel (1,0 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon mint az előző év azonos időszakában.
2011. november 28. 09:51
40 ezer fővel többen dolgoztak Magyarország 2011. augusztus-októberben mint egy évvel korábban; a munkanélküliek száma lényegében nem változott.
2011. november 18. 11:32
32 ezer fővel többen dolgoztak az idei év első kilenc hónapjában a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban; a bruttó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az előző évit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2011. október 28. 10:48
A harmadik negyedévben 33 ezerrel (0,87 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma 3 millió 856 ezer volt - közölte a KSH. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 462 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett a 15-74 évesek körében.
2011. október 19. 11:52
Nőhet a foglalkoztatottsági ráta a közmunkaprogramok nyomán, de anyagilag mindenképpen rosszabbul járnak az érintettek - derült a Policy Agenda elemzéséből. Az elemzők szerint a költségvetés szigorú határt szab a munkabéreknek és a munkaidőnek is.
2011. augusztus 30. 10:37
Orbán abban sem volt képes visszafogni magát, hogy megint egymillió munkahelyet ígérjen, holott a foglalkoztatottság stagnál.
2011. július 28. 16:36
Örömtelinek nevezte a miniszterelnök szóvivője, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint az előző negyedévhez képest 76 ezerrel többen dolgoznak az országban. Szijjártó Péter szerint az új munka törvénykönyve lesz a kulcs ahhoz, hogy az elmúlt időszakkal ellentétben ne a munkanélküliség, hanem a foglalkoztatás nőjön.
2011. július 28. 11:16
A második negyedévben csökkent a munkanélküliség az előző időszakhoz, és 2010 második negyedévéhez képest is. Ennek egyik oka elemzők szerint a szezonális munkák beindulása.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó