Európai Néppárt

2018. november 9. 22:46
Orbán építi tovább kereszténydemokráciának álcázott illiberalizmusát, „oszt jó napot”.
„Kizárás? Siker.”
2018. november 7. 19:43
Sikerült elérni, hogy az EPP határozatának szövegébe bekerüljön, hogy a demográfiai kihívásokra az elsődleges megoldást nem a migráció, hanem családközpontú politika jelenti – nyilatkozta Novák Katalin Helsinkiben.
2018. november 7. 18:10
Nagy a tét.
2018. november 7. 13:03
Deutsch elmondta azt is, hogy a jogállamiság kérdésével foglalkozó határozattervezetből kikerült a liberális demokrácia értékeire való hivatkozás, és a kereszténydemokrácia értékei szerepel a szövegben.
2018. november 7. 09:51
A magyar kormányfő az EPP-kongresszus csütörtöki, második munkanapján szólal fel.
2018. november 7. 09:43
Bár kedvezőbb lenne, de a bajor politikusnak is meg kell felelnie az EPP liberális szárnyának.
2018. november 6. 09:29
Az LMP évek óta hangsúlyozza, hogy a kormányfőnek színt kell vallania a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatban – írják.
2018. november 3. 15:23
Alexander Stubb a Néppárt liberális szárnyának jelöltje, aki Soros Györggyel személyesen nagyon jó kapcsolatot ápol.
Spitzenkandidat
2018. november 3. 15:22
Angela Merkel megoldotta a migrációs válságot, Orbán pedig korlátozza a szólásszabadságot és a gyülekezési szabadságot – mondta Alexander Stubb, aki Jean-Claude Juncker utódja akar lenni az Európai Bizottság élén.
2018. október 24. 19:47
Döbbenetünknek adunk hangot, hogy 2018-ban, Európában, az egyik legfontosabb európai vezető ennyire semmibe veszi azokat az európai értékeket.
EPP
2018. október 21. 11:50
Kiszelly Zoltán nem tartja kizártnak, hogy Weber csak taktikai okokból támogatta a Sargentini-jelentést, hogy ezzel javuljanak az esélyei az Európai Bizottság élére.
EPP
2018. október 17. 18:56
Joseph Daul pártelnök elmondta, hogy az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását, azonban eddig még egyetlen hivatalos levelet sem kapott ez ügyben.
2018. október 17. 18:19
A magyar miniszterelnök arra a kérdésre, hogy kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból, annyit felelt, hogy „mi vagyunk a Néppárt".
Stubb vs. Weber
2018. október 17. 16:28
Mindössze Manfred Weber és Alexander Stubb jelentette be indulását a határidő lezárultáig az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért.
2018. október 4. 21:36
A Fidesz keresztény irányzatú párt, a mi kultúránk felé orientált párt – nyilatkozta Wolfgang Sobotka osztrák parlamenti elnök, aki arra sem számít, hogy Fideszt kizárhatnák az EPP-ből.
2018. október 4. 10:04
A Sargentini-szavazáson történtek ellenére a Fidesznek a Néppártban kell maradnia – mondja Szájer József a Mandinernek. A Fidesz vezető EP-képviselője szerint a magyar ellenzék szégyellheti magát, Macrontól nem kell félni, a Fidesz pedig a Néppárt legsikeresebb, dinamikus és innovatív pártja, ezért is támadja őket a baloldal. Szájer szerint a Néppártnak el kell döntenie, hagyja-e, hogy a baloldal irányítsa őt, vagy fel meri vállalni újra a jobboldaliságot. Szájer József azt is elárulta: tele van a hócipője az európai politikával, és gondolkodik még azon, mi lesz a politikusi jövője 2019 után. Nagyinterjúnk Strasbourgból.
2018. október 2. 17:24
A volt finn kormányfő, Alexander Stubb kedden bejelentette, elindul az Európai Néppárt csúcsjelölti tisztségéért, így esélye lesz, hogy ő legyen az Európai Bizottság következő elnöke.
2018. október 2. 10:19
Ma Európát nem a bal-jobb, liberális-nemzeti különbözőségek, hanem a bevándorláspárti-bevándorlásellenes törésvonal osztja meg. Interjú.

összesen: 394 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó