Regisztráció | Elfelejtett jelszó


egykulcsos adó

2012. május 15. 08:36
A svájci lap a kormányátalakítással kapcsolatban arról írt, hogy Orbán Viktor bólogatókkal veszi körül magát. A Tages Anzeiger arra is rámutatott, hogy a kelet-európai államok közül szinte már csak Magyarország tart ki az egykulcsos adó mellett.
2012. április 29. 11:36
A kormány elhibázott gazdaságpolitikát folytat, amelynek egyetlen célja, hogy saját háttéremberei jól járjanak – mondta Heltai László, az LMP szóvivője, aki szerint a sikertelen gazdaságpolitikát bizonyítja, hogy a munkanélküliség ismét csúcson van, a gazdaság pedig stagnál.
2012. április 26. 11:30
Az EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes külügyi államtitkár az Inforádióban elmondta: vannak olyan elvi kérdések, melyekben a hiteltárgyalások során sem enged majd a kabinet.
2012. április 13. 14:40
A társadalmi igazságosságot nem akkor kell számon kérni, amikor az emberek elvégzik a munkájukat és megkapják az azért járó jövedelmüket, hanem amikor elköltik azt. Interjú.
2012. március 23. 13:31
A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint 2011-ben 9,9 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset, amely 3,9 százalékos infláció mellett 5,8 százalékos reálkereset-növekedésnek felel meg.
2012. március 23. 07:24
A Költségvetési Tanács elnök szerint Magyarország 2012-ben finanszírozható, 2013-ban a fenntarthatóság függ a gazdaság teljesítménytől és a nemzetközi hitelfelvételi lehetőségektől is. Kovács úgy véli: nem hiba, ha ideiglenesen a százalékok emelésével, vagy újabb járulékok bevezetésével kiegészítik az egykulcsos adót.
2012. március 12. 11:58
Az áfa 20 százalékos kulcsához garantáltan nem nyúlnak, de az egykulcsos adórendszert kétkulcsossá teszi a szombati választásokon győztes Smer Szlovákiában – írja a Napi.
2012. február 19. 09:50
Mert nem is lehet. Talán nem véletlen, hogy a kormányzat is arányosként propagálja a magáét, még ha e jelző mögöttes tartalmát a többség számára sűrű homály is fedi.
2012. február 16. 19:36
A kettős adóztatás elkerüléséről írt alá megállapodást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Dimitri Gvindadze grúz pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten. A grúz miniszterelnök elmondta, most egykulcsos alacsony adószinttel dolgoznak, és adóbevételük jelentősen megnövekedett.
2012. február 16. 14:55
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az IMF nem az egykulcsos adóról, hanem az azzal összefüggő átmenetről fogalmazhat meg kérdéseket, illetve véleményt.
2012. február 14. 13:50
A szocialisták szerint a vállalkozók többsége nem tudja megemelni a fizetéseket.
2012. február 14. 08:42
A német lapban megszólaló szakértő szerint a végtörlesztés és az egykulcsos adó csupán a gazdagoknak kedvezett.
2012. február 7. 08:40
Átlagosan hetvenezer forinttal több maradt az országgyűlési képviselőknél az adóváltoztatásnak köszönhetően, de van, aki háromszázezer forinttal visz többet visz haza, mint korábban.
2012. február 6. 15:42
Az MSZP szerint a kormány személyijövedelemadó-politikájának totális csődjét jelzi, hogy az átlagos keresetűek idén több mint tízszázaléknyival kevesebb pénzt visznek haza havonta, mint tavaly.
2012. január 27. 16:23
A párt szerint Matolcsy György költségvetési bizottsági meghallgatása azt mutatta, hogy a miniszter álomvilágban él, ezért elkerülhetetlen a leváltása és a gazdaságpolitikai fordulat.
2012. január 26. 12:08
A szocialisták követelik a kormánytól, hogy haladéktalanul változtassa meg a szerintük elhibázott, igazságtalan egykulcsos adórendszert, valamint csökkentse az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adókulcsát.
2012. január 25. 18:55
Bayer Zsolt a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban elmondta, ha bebizonyosodik a Schmitt Pállal szemben felmerült plágiumgyanú, nem lehet azt mondani, hogy ez rendben van, nem lehet legyinteni rá. A Magyar Hírlap publicistája arról is beszélt, nem vette volna el a Klubrádió frekvenciáját és nem betonozta volna be az egykulcsos adót.
2012. január 23. 12:30
Az MSZP szerint leginkább a vidéki emberek az elszenvedői a kormányváltás óta eltelt szűk két évnek. Gúr Nándor azt tanácsolta a kormánynak, felejtse el az egykulcsos személyi jövedelemadót.

összesen: 61 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó