Devecser
2012. január 26. 21:22
Már 76 perccel a vörösiszap-katasztrófa kitörése előtt magasfokú vészjelzést mutattak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. műszerei – tudta meg az m1 tévécsatorna egy eddig nem publikált szakértői jelentésből.
8 komment
2012. január 25. 20:38
A vörösiszap-katasztrófát megelőző napon már jelezték a Mal Zrt. műszerei a rendellenességet a tározónál, a gátszakadás előtt másfél órával pedig már vészjelzéseket adtak. A cég vezetői mégsem figyelmeztették az embereket, pedig a Mal-nak kész katasztrófaterve is volt – hangzott el az m1 Híradójában egy eddig még nem publikált vizsgálatra hivatkozva. A Mal nem ismeri a jelentést.
2012. január 11. 10:29
Szociális szövetkezet létrehozását tervezik a devecseri kistérségben. A februárban induló program mintegy háromszáz embernek ad majd munkát.
2012. január 2. 11:00
A múlt év végével megszűnt a vörösiszap-katasztrófa után felállított Kormányzati Egészségügyi Szűrőközpont Devecserben. Az iszapömlés esetleges következményeiről és a vizsgálatokról január közepére összefoglaló jelentést készítenek.
2011. december 27. 10:43
A vörösiszap-katasztrófa nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tevékenységének következménye - jelentette ki a cég vezérigazgatója.
2011. december 22. 21:54
Egy most nyilvánosságra hozott szakértői vélemény szerint a vörösiszap-katasztrófa elsőrendű oka a gát ridegtörése volt, ami a talaj tönkremenetele miatt következett be.
2011. december 19. 09:29
Félpályás útlezárással demonstrálnak az iszapkárosultak. Azt szeretnék, ha őket is bevonnák a nekik gyűjtött adományok elosztásába.
2011. november 29. 16:27
Hozzák nyilvánosságra, pontosan mire költötték el a tavaly októberi vörösiszap–katasztrófa utáni kármentesítésre szánt közpénzeket – követelte Schiffer András keddi, kolontári sajtótájékoztatóján.
2011. november 16. 09:54
Még nyomozati szakaszban van a vörösiszap-katasztrófa ügye, az ORFK egyelőre nem élt vádemelési javaslattal – reagált az ORFK szóvivője a sértettek egy csoportjának keddi közlésére.
2011. október 27. 20:06
Elsősorban a MAL Zrt. a felelős a 2010 őszi vörösiszap-katasztrófa miatt - derül ki az ügyet vizsgáló bizottság csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből. Az ipari katasztrófa legfőbb oka az engedélyezettnél jóval magasabb folyadékszint volt.
2011. október 3. 09:09
Hibás döntésekkel és mulasztással vádolja a Mal Zrt. vezetőit és a regionális környezetvédelmi hatóságot a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság. Jelentésüket a Nemzeti Nyomozóirodának is továbbítják.
2011. szeptember 9. 11:33
Nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi vörösiszap-katasztrófát - jelentette ki a Kolontár melletti tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szakértői véleményre hivatkozva. A Nemzeti Nyomozóirodával való konzultáció szükségessége miatt az ígért jelentés október végére tolódhat.
2011. augusztus 15. 10:32
Folyamatban van az a szakmai háttérmunka, amely alapján a kormány el fogja dönteni, hogy beperli-e a Mal Zrt. alumíniumcéget a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa miatt - olvasható a Magyar Nemzetben.
2011. július 14. 14:59
Befejeződött az októberi vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen.
2011. május 9. 12:30
A vörösiszap-katasztrófa idején kiömlő veszélyes anyag másfél kilométeren tette használhatatlanná a fontos vasúti vonal vágányait - írja a Hír24.hu.
2011. április 10. 15:25
Az iszapkárosultakat képviselő Esélyt az Életre a Vörösiszap Után Kövér Lászlón keresztül juttatná el petícióját a miniszterelnökhöz.
2011. március 30. 11:59
A Jobbik szerint veszélyes hulladékká kellett volna nyilvánítani a vörösiszapot, hiszen az nátrium-hidroxidot is tartalmaz. A szigorúbb besorolással szerintük elkerülhető lett volna a katasztrófa.
2011. március 7. 11:16
2011. március 11-én megkezdik a vörösiszap-katasztrófa által megrongálódott házak bontását Devecserben - mondta Kivágó Tamás, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka.
FACEBOOK
RSS
















