Regisztráció | Elfelejtett jelszó


bíróság

2012. május 21. 07:29
Az ellenzék még véletlenül sem azt a következtetést vonta le az esetből, hogy tévedtek, amikor pártkomisszárnak nevezték Darák Pétert, megsértve ezzel a főbíró szakmai jó hírét, becsületét.
2012. május 10. 11:44
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatását írta elő a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pesty László rágalmazási ügyében; a filmes, újságíró ellen azért indult magánvádas büntetőeljárás, mert azt állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy a Wallis korábbi vezérigazgatójaként felelős tönkrement libatenyésztők haláláért.
2012. május 9. 18:00
Jogerősen felmentették a más eljárásban korrupciós cselekményekkel vádolt Hagyó Miklós egykori szocialista politikust a magánokirat-hamisítás vádja alól, miután az elsőfokú felmentő ítélet ellen benyújtott ügyészi fellebbezést a másodfokú ügyészség visszavonta.
2012. május 8. 23:53
Jogerős ítélet szerint valótlanul állította, hogy a Hír TV manipulálta a felvételeket, és ezzel szándékosan félrevezette a közvéleményt Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi szóvivője az enyingi benzinkútnál történt csoportos garázdaság ügyében.
2012. május 3. 18:11
Radikálisan csökkentették a Marian Cozmát állati kegyetlenséggel lemészárló sejthalmazok büntetését.
2012. április 20. 12:13
Kedves Rózsa Misi: szinte semmiben nem értek veled egyet. Mégis, hol és miként tudok neked ez ügyben segíteni?
Igazság, szolgáltatás
2012. április 16. 13:50
A PestiSrácok.hu oknyomozó blog írása egy Bács-Kiskun megyei bíró ellen folytatott nyomozás titkosítás alól feloldott anyagai alapján mutatja be, milyen kérdések merülnek fel az igazságszolgáltatás tisztaságát és pártatlanságát illetően a Hajdú-Bét ügyben.
2012. április 13. 12:13
Nem tekinti hivatalos dokumentumnak Navracsics Tibor azt a „non papert”, amelyet a Velencei Bizottság titkára fogalmazott meg az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban.
2012. április 11. 10:57
A cigányok védelmében viszi bíróságra a TV2 és a HírTV ügyét a CivilMédia. A jogvédő szervezet szerint a két csatorna sztereotip műsort közvetített a kisebbségi csoportokról, az NMHH azonban elutasította a panaszokat.
2012. április 8. 10:22
A Fejér Megyei Bíróság elrendelte a négy ember meggyilkolásával vádolt kulcsi férfi 30 napos előzetes letartóztatását vasárnap. A gyanúsított a délelőtti meghallgatása során a rendőrségi kihallgatásához hasonlóan beismerte tettét.
2012. március 23. 08:22
Negyvenegy embert összesen 211 évre ítélt el a bíróság a Koszi-klán perében.
2012. március 20. 14:06
A négy év, hat hónap börtönbüntetésre ítélt színész megmerevedve, kikerekedett szemekkel hallgatta az ítéletet.
2012. március 20. 14:00
Jogerősen négy év, hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt Damu Rolandot, akit egyúttal öt évre eltiltottak a közügyektől, és a perköltség kétharmadának megfizetésére is köteleztek.
2012. március 9. 09:54
Hat év három hónap fegyházra ítélte Tasnádi Pétert első fokon rablás, önbíráskodás kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
2012. március 9. 07:26
A szervezeti kereteket a jogalkotás teremtette meg. Nem feladatom értékelni azt, hogy erről egyes politikai szereplőknek mi a véleményük. Interjú.
MHz
2012. február 28. 19:01
Elsőfokú, nem jogerős ítéletével a Fővárosi Törvényszék létrehozta a 92,9 MHz-es frekvenciára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Klubrádió közötti műsorszolgáltatási szerződést kedden. Bár a médium már korábban elnyerte a frekvenciát, a szerződés eddig nem köttetett meg – ezért indult a peres eljárás.
2012. február 7. 20:12
A két politikus még tavaly tett feljelentést Budai Gyula ellen becsületsértés miatt. A kormánybiztos nem jelent meg a tárgyaláson.
2012. február 1. 12:58
Kiss Árpád elsőrendű vádlott rosszulléte miatt elhalasztotta a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének szerdai tárgyalását a Budapest Környéki Törvényszék.

összesen: 243 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó