Regisztráció | Elfelejtett jelszó


árfolyamgát

2012. április 2. 09:43
Április 1-től a közszféra dolgozói vehetik igénybe az árfolyamgát új rendszerét, június 1-től a többi lakáshiteles, szeptembertől pedig a szabad felhasználású devizahitelesek is kérhetik a könnyítést.
2012. március 28. 17:27
A Bankszövetség főtitkára szerint a lassú gazdasági növekedést is meg kell becsülni, míg a PSZÁF alelnöke az adósmentő intézkedéseket dicsérte.
2012. március 26. 14:01
A Magyar Bankszövetség szerint az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be. Arra számítanak, hogy a jelenlegi deviza alapú, illetve devizahitel állomány mintegy kétharmadát vonják be az új árfolyamgát rendszerébe.
2012. március 21. 07:24
Az idén a legjobb esetben is csak stagnálásra, esetleg kisebb visszaesésre lehet számítani.
2012. március 8. 19:09
Örül az árfolyamgátnak a Jobbik, de annak még jobban örült volna, ha már 2010-ben bevezetik.
2012. március 8. 09:33
A kabinet és a Bankszövetség megegyezése szerint 20 millió forintos hitelösszegig vehetik igénybe az árfolyamgátat a devizahitelesek – erősítette meg az Index értesülését a kormányszóvivő a Kossuth Rádióban.
2012. február 20. 20:45
A Magyar Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele. Az utóbbi időben nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés.
2012. január 26. 12:31
A párt szerint a kormány átverte a közszolgálati dolgozókat, mivel a tavaly a végtörlesztéshez megígért pénzbeli támogatás helyett kamattámogatást nyújt az árfolyamgát rendszerébe belépőknek.
2012. január 25. 11:14
A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Akkora összeg jár, mintha már február elsejétől a rögzített árfolyam mellett fizettek volna.
2012. január 13. 15:25
A Bankszövetség és a kormány megállapodásának parlamenti elfogadása esetén, az árfolyamgát segítségével 5 évre rögzítik a devizatörlesztő árfolyamokat. 180 forinton rögzített svájci frank, 250 forintos euró és 2,5 forintos japán jen árfolyamot rögzíthetnek majd, az összegyűlő különbözeten pedig az adós, a kormány és a bankok osztoznak majd.
Forró ősz
2011. szeptember 19. 10:27
Magyarországnak Európa egyik termelési központjává kell válnia, ezért ki kell vezetni a személyi jövedelemadó bruttósítást és munkaalapú gazdaságot kell kialakítani - mondta Orbán Viktor a Metropolnak adott interjújában. Tervei között a miniszterelnök többek között az egykulcsos adó kétharmados törvényi rögzítését és a Start közmunkaprogram tömegesítését említette.
2011. szeptember 13. 13:15
Kicsit jobban jártunk volna, ha a miniszterelnök nem akar valamit mindenképpen bejelenteni.
2011. szeptember 8. 15:01
Az euró/frank árfolyam valószínűleg közel marad az 1,20-os szinthez, 1,25 feletti szinteket egyelőre nem várok.
2011. augusztus 24. 15:40
Az MSZP felkérte a nemzetközi bankfelügyeletet a magyarországi és az európai bankok hitelezési gyakorlatának összehasonlítására. Mesterházy Attila szerint ez lehet a szükséges jogszabály-módosítások alapköve.
2011. augusztus 19. 09:38
A bankokra hárítaná a korábban Közjegyzői Kamara által a devizahitelestől követelt 10-20 ezer forintos szerződésmódosítási díjat egy, a napokban elkészült rendelet.
2011. augusztus 18. 08:35
Továbbra sem köti a frank árfolyamát az euróhoz Svájc. A piac szereplői most egy intervenciós sáv kijelölésében bíznak, a svájci jegybank azonban csak szóbeli intervencióval operál.
2011. augusztus 14. 14:32
A frankhitelek akkor terjedtek el, amikor vállalhatatlanná vált az első Orbán-kormány kormányzati lakáshitelezési konstrukciója - nyilatkozta Burány Sándor, a Szocialista Párt országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
2011. augusztus 11. 19:58
Az árfolyamgát bevezetésével járó szerződésmódosításra és gyűjtőszámla létesítésre a lehető legegyszerűbb ügyintézést, adminisztrációs kötelezettséget teszik lehetővé, amely után az ügyfeleknek kizárólag közjegyzői díjat kell fizetniük.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó