Megújul a tihanyi apátság

2018. december 06. 16:22

Megújul a tihanyi apátság és környezete 2020 őszére.

2018. december 06. 16:22

Megújul a tihanyi apátság és környezete 2020 őszére. A Balaton parti települést mintegy 1,9 milliárd forint uniós forrásból fejlesztik.

Tósoki Imre, Tihany polgármestere (Fidesz-KDNP) a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházásnak köszönhetően létrejön egy szórakoztató központ, megújul az apátság és a Mádl Ferenc tér közötti lépcső, felújítják az apátság belső tereit, múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítanak ki és felújítják a kiállítóteret.

Hozzátette: megvalósul a tihanyi művészek élményháza, mely a városhoz kötődő jelentős személyiségeknek, mások mellett Illyés Gyulának állít emléket, az Echo dombon pedig utcabútorokat és tájékoztató táblákat helyeznek el.

A polgármester elmondta azt is, hogy 2030-ig 52 fejlesztési programot valósítanak meg a településen.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte az apátság történetét, majd arra emlékeztetett, hogy 1719-ben tértek vissza a magyar bencések a török kiűzettetés után ismét az apátság falai közé, így a jövő esztendő jelentős évforduló számukra.

L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke (Fidesz) arról beszélt, hogy Tihany épített öröksége jelentős mértékben hozzájárul keresztény és európai identitásunkhoz.

Hozzátette: Tihany a Balaton turisztikai térképén élvonalban álló település, melynek irodalmi hagyatéka is figyelemre méltó. Ez utóbbit őrzi majd a művészek élményháza, melyet a fiatalok számára is vonzó formában valósítanak meg.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tihany országgyűlési képviselője (Fidesz) elmondta, hogy erősödik Magyarországon a turizmus és ezen belül is nő a Balaton presztízse, melynek fejlesztésére mind uniós mind hazai források rendelkezésre állnak. 

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trüpéma
2018. december 10. 21:46
Nem pénz kellene oda, hanem Krisztust kéne meghívni,- így is túl sok ott az aranyozott giccsparádé! Amit a feleségemmel átéltünk ott, hogy milyen üres és taszító az ún. "keresztény kutúra". Buddhizmus, húszabálás, múltidézés, üzletpolitika - ergó, ha odalátogat egy hitetlen, akkor megerősödik a hitetlenségében!
afterall33
2018. december 06. 20:13
Már megint?
kizökkentidő
2018. december 06. 18:39
Sajnos túristabolondítóvá vált Tihany. Számtalan templomban nagyobb értékek vannak és mégsem kell belépődíjat fizetni. Így kell múzeum-templomot üzemeltetni.
EJános
2018. december 06. 17:15
A legfontosabb az apátság lábánál lévő Csárdás Vendéglő (vagy hogy a lófaszba' hívják) fogyasztóvédelem általi meglátogatása lenne, lehetőleg inkognitóban, elvegyülve a vendégek között.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!