Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ecuadori elnök: A brit kormány elegendő biztosítékot adott Assange távozásához

2018. december 06. 18:15

Julian Assange 2012 óta tartózkodik Ecuador londoni nagykövetségén, miután Svédországban nemi erőszak miatt vádat emeltek ellene.

2018. december 06. 18:15

Ecuador írásbeli biztosítékot kapott a brit kormánytól arra, hogy nem adná ki a WikiLeaks oknyomozó portált alapító, 2012 óta Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodó Julian Assange-t olyan országnak, ahol halálbüntetés fenyegetné, ha elhagyná a diplomáciai képviselet épületét - jelentette ki csütörtökön az ecuadori elnök egy rádióinterjúban.

Lenín Moreno nem nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy távozásra kényszerítené-e Assange-t, de elmondta, hogy a Assange ügyvédei már mérlegelik a következő lépéseket.

Ecuador 2012-ben részesítette védelemben Assange-t, az után, hogy Svédországban nemi erőszak miatt vádat emeltek ellene. Assange, aki tagadta a vádat, attól tartott, hogy Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak amiatt, hogy titkos katonai és diplomáciai iratok ezreit szivárogtatta ki az általa alapított portálon. Emiatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene, és akár halálbüntetést is sújthatják.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2018. december 06. 21:12
Várja a böri.
Móna
2018. december 06. 20:10
Nyilvánvalóan nem egy Mee2-ról lenne szó. Talán baleset érné valahol.
gabor7th
2018. december 06. 19:41
Mielőtt USA-ban választanak őt elintézik valahogy hogy ne legyen tényező.
Tatulus
2018. december 06. 19:25
Az a Svédország beszél nemi erőszakról, ahol a beengedett migránsok napi szinten erőszakolnak, erről írni sem lehet, a büntetések meg minimálisak, vagy semmik, már, ha egyáltalán elkapják őket? Szégyellheti magát Svédország - a vezetői helyből - a választói pedig azért, hogy hagyták ezeket hatalomra kerülni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!