Nálunk a börtön megúszása az országprojekt

2018. december 05. 08:00

Azt hiszem, hogy az egymással ellenségeskedők most is románnak tekintik magukat és úgy vélik, itt a helyük.

2018. december 05. 08:00
Lucian Boia
Adevarul/Főtér

„Románia megosztottsága közepette milyen szerepe van a Centenárium megünneplésének?

Románia jelenleg nagyon megosztott, olyan szintig, ameddig nem kellett volna eljutnunk: az egymás elleni ellenségességig. De nem hiszem, hogy ez az ellenségesség hátrányosan érinti a nemzeti szolidaritást. Románia bebizonyította, hogy erős nemzeti konstrukció. Az első világháború végén jött létre teljes nemzetállamként, amikor Jugoszlávia és Csehszlovákia is kialakult, amelyek mára eltűntek. Ez a nemzet bizonyult a legegységesebbnek Európa ezen részében. Azt hiszem, hogy az egymással ellenségeskedők most is románnak tekintik magukat és úgy vélik, itt a helyük. Egyesek mindenféle riadókat fújtak, hogy szétesik az ország, de én nem aggódom, bár nem tudom, mi fog történni egy többé-kevésbé távoli jövőben. Persze, ha továbbra is milliók távoznak, a dolgok súlyossá válhatnak. 

Vagy mások válhatnak veszélyessé: könyvemben említettem egy statisztikai példát Románia különféle övezeteinek egy főre eső GDP-jéről. Az elég jól fejlődő Erdélyben csaknem kétszer nagyobb az egy főre jutó GDP, mint Moldvában. Aztán ha Bukarestet hasonlítjuk össze az ország különféle megyéivel, akkor túlságosan naggyá vált különbségeket találunk.

Mi a célja az egyes romániai politikusok mostani Európa-ellenes diskurzusának?

Nem hiszem, hogy nagy ideológiai okok lennének. Néha összehasonlítjuk a saját kisiklásainkat a magyarországiakkal vagy lengyelországiakkal, de ezek nem azonosak. A magyarországi és lengyelországi kisiklásoknak ideológiai motivációjuk van; ott jobboldali pártok vannak hatalmon, egy elég hangsúlyos jobboldal. Nálunk arról van szó, hogy egyesek meg akarnak szabadulni az igazságszolgáltatástól.

Orbán tisztességesebb a cselekedeteiben, az ő szemszögéből nézve. Egyáltalán nem dicsérem, de azért neki mégiscsak van egy projektje. Nálunk a börtön megúszása a projekt, ami egyéni szinten nagyon is érdekes. Jó dolog ezt kívánnod magadnak. De nekiállsz ezért szétverni egy országot? A struktúrák, a hitelesség lerombolásának vagyunk a tanúi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2018. december 05. 08:32
Azért a jugó-cseszkó szétesés nyilván nem csökkentette a skizofrén őrjöngést az oláhoknál.
Knerten
2018. december 05. 08:15
Románnak lenni foglalkozás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!