Jobbik: Nincs válság, nincs szakadás

2018. november 09. 15:10

A választások óta nyolcszáznál többen hagyták el a pártot, míg kétszáz ember kért felvételt, a Jobbik szerint azonban „ez teljesen normális folyamat, ha ebbe nem magyaráznak bele többet” – derült ki Szilágyi György pénteki nyilatkozatából.

2018. november 09. 15:10

Nincs válság, nincs szakadás a Jobbikban, a párt halad tovább a maga választotta úton – hangsúlyozta a Rágalominfó című sajtótájékoztató-sorozat pénteki eseményén kérdésre válaszolva Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő, szóvivő.

Három héttel ezelőtti adatokra hivatkozva az ellenzéki politikus arról beszélt: a választások óta nyolcszáznál többen hagyták el a pártot, ugyanakkor a kétszázat meghaladta a felvételüket kérők száma; szerinte „ez teljesen normális folyamat, ha ebbe nem magyaráznak bele többet”. Teljesen normálisan működik a Jobbik, ugyanúgy, mint a korábbi években – jelentette ki Szilágyi György, azon feltételezésnek adva hangot, hogy taglétszámuk hasonló lehet, mint a Fideszé.

A Volner János korábbi pártalelnök és frakcióvezető sajtóban megjelent állításaira reagálva azt közölte: már nem dolgozik a Jobbiknak Sneider Tamás párelnök felesége, hangsúlyozva, hogy az ügyvédnőt 2011-ben, azaz a házasságkötés előtt öt évvel kezdték alkalmazni. A nőt – aki jelenleg kisgyermekével van otthon és a pártelnök-választás előtt javasolta szerződése felbontását – „magas színvonalon dolgozó, nagy tudású jogászként” írta le, megjegyezve, hogy munkája ellen Volner Jánosnak a párt vezető személyiségeként nem volt kifogása. Ugyanakkor – jegyezte meg – Volner János saját, ügyvédjelölt barátnője alkalmazását kérte, márpedig „egy vezető jobbikos politikus nem követelhet és nem kérhet olyan dolgokat”, amelyekre igényt tartott a később távozó alelnök.

Szavai szerint Volner János „elment a Fidesz egyik platformjához, a Mi Hazánkhoz”, és nem adta vissza képviselői megbízatását, amit nem ő nyert el, hanem a Jobbik. Becstelenül, mandátumtolvajként elment ebből a párttól, és azóta folyamatosan mást sem csinál, mint végrehajtja a Fidesz azon kéréseit, utasításait, hogy a Jobbikot ahol tudja, próbálja meg mocskolni és rágalmazni – fogalmazott Szilágyi György.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magnólia
2018. november 10. 11:15
"De nem történt semmi más, csupán annyi, hogy visszamentek oda ahonnan küldték őket." Esetleg úgy mint a pluralizmus jegyében az mszmp küldte a varjakat az alakuló pártokba? Emlékezz csak vissza a 80-as évek utolsó harmadára. A sok-sok reform kommunistára, az alig bekoszolódott párttagokra, akik nem kompromittálták nagyon magukat, már régen újra az mszmp és utódpártjainál vannak. Pluralizmus, reformkommunista, maga a szavak is röhejesek voltak, de rágták mint a gittet.
atila68
2018. november 09. 18:42
Atlantisz sem süllyed.
balbako_
2018. november 09. 18:14
Maradtak a tábornokok, de hadsereg már nincs.
Steppenwolf
2018. november 09. 18:13
Mondjuk csodálkoztam volna, ha ezúttal nem tagadják le a valóságot. Hisz a teljes ellenzék sikertelensége ebből (is) fakad és a kommunikációja erre épül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!