Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megkapta a befogadó nyilatkozatot az új kijevi magyar nagykövet

2018. november 08. 19:24

Megkapta Kijevtől a befogadó nyilatkozatot Íjgyártó István, Magyarország leendő új ukrajnai nagykövete.

2018. november 08. 19:24

Megkapta Kijevtől a befogadó nyilatkozatot (agrément-t) Íjgyártó István, Magyarország leendő új ukrajnai nagykövete – derült ki a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál által csütörtöki cikkből. 

A hírt a kijevi magyar nagykövetség megerősítette az MTI-nek.

A diplomáciai képviselet tájékoztatása alapján az agrément átadása még a múlt héten megtörtént. A cikk szerzője, Dmitro Tuzsanszkij ukrán politikai szakértő azt írta, hogy forrásai szerint a nagykövet megbízólevelének átadására várhatóan november végéig sor kerül. Emlékeztetett arra, hogy a nagyköveti váltás hónapok óta húzódott. Az elmúlt három hétben viszont az ukrán-magyar konfliktusban „elhallgattak az ágyúk", és mindkét fél kicsinek látszó, ám a jelenlegi helyzetben mégis nagyon fontos lépést tett egymás felé: Budapest megváltoztatta a Kárpátalja fejlesztéséért felelős biztosi tisztség Kijev által kifogásolt megnevezését, Kijev pedig megadta az agrément-t, vagyis jóváhagyta az új nagykövet személyét. A cikkíró szerint ez óvatos optimizmusra ad okot, ez a két lépés előjele lehet annak, hogy „az értelmetlen szembenállás" helyett a bizalom helyreállítása felé fordul a két ország. Megjegyezte, hogy noha a két kérdés nem függ össze, ilyen formán mégis összekapcsolódott. 

Kijev már augusztusban jelezte, hogy nem felel meg számára a Kárpátalja fejlesztésért biztosi megnevezés, mert ezt már belügyeibe való beavatkozásnak tekinti. Közben Kijev „fektette" Íjgyártó agrément-jét, amit viszont a budapesti kormány minősített barátságtalan gesztusnak.

A magyar kormány október végén Grezsa István titulusát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos elnevezésre változtatta.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2018. november 08. 20:20
Színjáték. Az ukrajnai magyar nagykövetségeken többé nincs eskütétel a magyaroknak. Kemények vagyunk, csak mégse.
turáni sólyom
2018. november 08. 19:41
Ukrajna jelenlegi vezetői számolhatják a napokat. Már nem sok idejük van hátra..... Legkésőbb a jövő évi választások után eltakarodnak. Ukrajnát a káoszba vitték, ezért bűnhődniük kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!