Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kormányszóvivő: Weber megválasztásával a Néppárt összezárt

2018. november 08. 22:33

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Manfred Weber megválasztásával az Európai Néppárt összezárt és képviseli a magyar kormány álláspontját is.

2018. november 08. 22:33

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Manfred Weber megválasztásával az Európai Néppárt összezárt és olyan álláspontot vett fel, amely közelebb van az alapító atyák és például Helmut Kohl néhai német kancellár örökségéhez, ezáltal képviseli a magyar kormány álláspontját is.

Kovács Zoltánt csütörtök este az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát választották meg a nap folyamán az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelöltjévé az Európai Bizottság elnöki posztjára a pártcsalád helsinki kongresszusán.

Kovács Zoltán azt mondta: Európa és az Európai Unió (EU) „lelke", lényegének legfontosabb eleme, hogy nemzetekből áll. Úgy folytatta: ezek a nemzetek különbözőképpen gondolkodnak, de megteremtettek egy olyan együttműködést, amely mindenkinek jó. Senkinek nem lehet érdeke, hogy ezzel ellentétes folyamat menjen végbe - tette hozzá.

A kormányszóvivő szerint amit sokan liberalizmusnak neveznek, az megpróbálja maga alá gyűrni a nemzeteket, felrúgni a konszenzust, amely alapján Európa eddig működött és megszüntetni azt a sokszínűséget, amely a nemzetek Európájában a siker titka volt.

Jelezte azt is: van ok az önkritikára a Néppártban, nem lehet elfeledni, hogy mennyivel kevesebb országban adja a koalíciók vezető erejét a pártcsalád egy tagja, mint korábban, és azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy a britek úgy döntöttek, elhagyják az Uniót, valamint azt sem, hogy „milyen minőségű vezetése volt" az EU-nak Jean-Claude Junckerrel.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betamás89
2018. november 09. 09:31
"„A keresztény értékek, amiket hirdetek, közelebb állnak Ferenc pápához, mint az Orbán-félékhez” – jelentette ki Weber, aki azt is elárulta: korábbi nyilatkozataival ellentétben most már nem támogatja a burka betiltását, átgondolta az álláspontját az ügyben, mert kétségei vannak a vallásszabadság ügyében." Tulajdonképpen nem is csodálkozom. Orbán már számtalanszor mondott saját magának ellent.
tizuii
2018. november 09. 09:05
ezek után már csak a libsiket kell kipatarolni a néppártból.
betamás89
2018. november 09. 08:35
"Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Manfred Weber megválasztásával az Európai Néppárt összezárt és képviseli a magyar kormány álláspontját is." tudathasadás a köbön
syphax
2018. november 09. 07:01
"Die Nachfolger der Bundeskanzlerin werden dagegen von Weber lernen müssen." EZ A LÉNYEG! A TÖBBI? MESE MESE MESKETE.... JÖHETNEK TANULNI a "fritzek"--a bundeskanzlerin örökösei-utódai--Dr.Orbán Viktortól, HA(!!!) MEGENGEDJÜK NEKIK. A Néppárt LIBERÁLGENYÓI meg választhatnak: 1.) Vagy "beállnak és idomulnak WEBER-ORBÁN MÖGÉ, vagy: 2..) Mehetnek át "zöldnek" vagy FDP-snek--ha van hozzá gusztusuk. 3.) Ja IZÉ! Még vissza is vonulhatnak TÖKÖT termelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!