A menekültek fokozott támogatását követelik Svájcban

2018. november 08. 18:14

A menekültek fokozott támogatását követelik Svájcban a keresztények, a zsidók és a muszlimok vezetői: a három felekezetnek ez az első közös állásfoglalása a menekültügy kérdésében.

2018. november 08. 18:14

TA menekültek fokozottabb támogatására szólították közösségeik tagjait Svájcban a keresztények, a zsidók és a muszlimok legfőbb vezetői csütörtökön nyilvánosságra hozott közös nyilatkozatukban – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség.

Svájcban a három felekezetnek ez az első közös állásfoglalása a menekültügy kérdésében.

A felhívásukban a Svájci Vallások Tanácsának tagjai az alpesi állam vezetését is sürgették, hogy reagáljon a menedékkérők helyzetére a többi között egy áttelepítési program létrehozásával. A nyilatkozatot szerdán a svájci katolikus püspöki konferencia, az evangélikus egyház, a svájci ókatolikusok, az izraelita közösségek, illetve különböző iszlám szervezetek, valamint a Svájci Vallások Tanácsának képviselői látták el kézjegyükkel.

„A zsidók, keresztények és muszlimok számára minden ember Isten teremtménye, s ezért az ő védelmét élvezi. Ránk hívőkre ezért külön felelősség hárul a menekültek iránt" – mondta Harald Rein ókatolikus püspök, a Svájci Vallások Tanácsának vezetője a dokumentum ismertetésekor.

A nyilatkozat egyebek mellett felhívást tartalmaz a menekültek védelmére, humanitárius vízumok kibocsátására, valamint a genfi menekültügyi egyezményeknek megfelelő „tisztességes és hatékony menedékkérelmi eljárások" lefolytatására, de felszólít a menedékkérők számára legális útvonalak megteremtésére is a több országban is sikeresen működő áttelepítési programok mintájára.

A vallási vezetők emellett a menekültek korai beilleszkedésének elősegítését is szorgalmazzák a családi élethez való jog tiszteletben tartásával, valamint a „méltósággal való visszatérést" azok számára, akik nem kaptak menekültstátuszt. Kiemelték, hogy a hazatelepítéseknél az emberi jogokat és a gyermekek jólétét is figyelembe kell venni.

A nyilatkozatot aláíró egyházak és vallási közösségek lehetőségeikhez mérten egyben felajánlották segítségüket az egyes intézkedések végrehajtásához, a többi között önkéntesek, szomszédsági segítségnyújtás, és egyéni kezdeményezések révén. Mint mondták, nyilatkozatukról párbeszédet kezdeményeznek az illetékes svájci hatóságokkal.

A felekezetek közötti nyilatkozatot az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is támogatásáról biztosította. Anja Klug, az UNHCR svájci vezetője a dokumentumot olyan „kiemelt zászlóshajóprojektnek" nevezte, amely szerinte remélhetőleg más országokban is követőkre talál majd.

A vallási közösségek nyilatkozatukkal António Guterres ENSZ-főtitkár egy korábbi felhívását követik, aki a felekezeteket egységes cselekvésre sürgette a menekültek védelme érdekében és 2012-ben útjára indította a „Hit és Védelem" nevű nemzetközi párbeszédet.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2018. november 08. 19:45
"Visszafelé is vezet egy út a szögesdrótok részén; Basszátok meg a halottat az anyátok temetésén!
C.Dömötör
2018. november 08. 19:43
Elfelejtették, hogy már nincsenek menekültek, csak migránsok. Ezek se lettek okosabbak az idővel. Azok meg jót röhögnek, magukhoz veszik a késüket, és mennek a német nőkre vadászni. Schlampen, így hívják őket egymás közt, barátságosan. A szenvedésektől megmenekült, hálás analfabéták.
Bitrex®
2018. november 08. 19:08
Osztrák, svájci, német. Hülye...hülyébb...leghülyébb? Svájc már így is a világ egyik legsűrűbben lakott országa, főleg ha a hegyek lakhatatlan területeit is leszámítjuk.
Greffiti
2018. november 08. 19:01
Európa megőrült. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy sajnáljam-e a francia zsidót, vagy a templomban meggyilkolt katolikus papot? Ha valaki öngyilkos akar lenni, legyen, az Isten sem menti meg. De hogy ezt kötelezővé tegye másoknak is, az vérlázító!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!