Kanadában kezdenek elfogyni a marihuánakészletek

2018. november 07. 17:56

Pedig csak három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását.

2018. november 07. 17:56

Kezdenek elfogyni a marihuánakészletek Kanadában, ahol három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását – számolt be róla a The New York Times (NYT) című napilap szerdán internetes oldalán.

Három tartományban – köztük lakossága számát tekintve a két legnagyobban, Ontarióban és Quebecben – marihuánahiány van, ami miatt közülük kettőben ideiglenesen be kellett zárni számos olyan boltot, ahol kannabiszt árusítanak.

„Több fűre van szükségünk!" – mondta a NYT-nek Trevor Tobin, aki anyjával együtt vezet egy marihuánát árusító boltot az Új-Fundland és Labrador tartománybeli Labrador Cityben. Elmondása szerint a szállítók nem termesztettek elég növényt, és nem rendelkeznek elegendő csomagolóberendezéssel sem. „Ez a kereslet és kínálat törvénye" – mondta.

Kanadában három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását, elsőként az első nagyobb ipari országok közül. A szövetségi törvényhozás ugyanakkor az ország tíz tartománya és három területe számára meghagyta azt a jogot, hogy saját hatáskörben szabályozza a marihuána eladását és terjesztését. A lépés összhangban áll Justin Trudeau kormányfő 2015-ös választási ígéretével, amelyben úgy vélekedett, a legalizálás elsorvasztja a tiltott marihuánapiacot és megvédi a gyerekeket. A politikus szerint a több milliárd dollár értékű marihuána tiltott terjesztését jelenleg a szervezett bűnözés csoportjai irányítják.

A törvény bírálói azt mondják, a legalizálás semmit sem tesz a kannabisz tiltott piacának megszüntetéséért, és abban nem szerepel olyan mechanizmus, amely meggátolná, hogy a szervezett bűnözés ne hatoljon be a legális termesztői piacra.

Elemzők szerint azonban a készlethiány azzal fenyeget, hogy aláássa a legalizáció egyik legfőbb célkitűzését, a marihuána illegális, évente körülbelül 5,3 milliárd kanadai dollár (több mint 1135 milliárd forint) értékű kereskedelmének megfékezését. A marihuánakészlet-hiány miatt feldühödött fogyasztók országszerte azzal fenyegetőznek, hogy visszatérnek egykori, törvénytelenül működő kábítószer-kereskedőjükhöz.

(MTI)

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. november 08. 07:49
Biztos vagyok benne, hogy jóságos emberek segítenek majd a szűkölködőkön. (A kanadaiak hülyesége meg parttalan)
Dénia
2018. november 08. 06:39
He-he :)
Bitrex®
2018. november 07. 23:06
Ha 5,3 milliárd dollárt költ el 35 millió kanadai, akkor az évente 150 $ /fő. De akkor ebben benne vannak a csecsemők, és az aggastyánok is. Szóval vegyünk "csak" 5 millió drogost, az kb. 1000 dollár /fő/év. 10 $/g átlagárat számolva 100 grammot szívnak akkor évente. Még űrsütire is jut belőle.
IV. Fawkes
2018. november 07. 19:21
Hát amióta jegyre adják meg közgyógyra.. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!