Bazi nagy amerikai patt

2018. november 07. 18:47

A világ azonban nincs kint a vízből.

2018. november 07. 18:47
Horváth Gábor
Horváth Gábor
Népszava

„A nemcsak megőrzött, de meg is növelt szenátusi többség birtokában Trump folytathatja a konzervatívok által lelkesen fogadott bírói kinevezéseket és gyakorolhatja az elnök egyéb hagyományos jogköreit is, így szinte szabad keze lesz a külpolitikában. Amit nem úszhat meg, az egyrészt a törvényjavaslatok egyeztetése, másrészt a személye elleni vizsgálatok és macerák sora. Az eddig fogatlan ellenzéknek januártól agyarai nőnek: markában tartja majd a költségvetést, vizsgálatokat kezdeményezhet, tanúkat idézhet be és iratokat kérhet ki. Kezdésnek mindjárt a milliárdos elnök évekre visszamenő adóbevallásait. Ezeket Trump aligha véletlenül titkolja.

A világ azonban nincs kint a vízből azzal, hogy az amerikaiak ilyen remekül megoldották maguknak a kiegyensúlyozást. Ugyanis továbbra sincs válasz arra, hogy mit lehet kezdeni a Trump által képviselt jobboldali populizmussal. Ha az amerikai választásnak van ebből a szempontból tanulsága, az éppen az, hogy a trumpizmus nem véletlen és nem átmeneti jelenség. 2020 még 2018-nál is izgalmasabb lesz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2018. november 08. 07:44
A népszagánál hemzsegnek a külpolitikai szagértők..
figyelő4322
2018. november 07. 23:09
Két évvel az elnökválasztás után minden elnök elveszíti a Kongresszus legalább egyik házát. Ez szinte törvényszerű az USA-ban.
igort
2018. november 07. 20:30
nincs kint, mert trump elődrezsimjei a vízbe kormányozták a világot
C.Dömötör
2018. november 07. 19:16
Az a fránya jobboldali populizmus mi gondot okoz. Ez az amerikaiak (mármint a demokraták) legnagyobb problémája. Érdekes, azt, hogy az idén 650 ezer új állást biztosított ez a populista disznó, nem említik. Azt sem, hogy az ország jobban áll, mint valaha. Megjegyzem Reagan is 26 helyet veszített a közbeeső választáson a képviselőházban, Bush 46-tot, Obama 63- mat. De az, hogy a bevándorlók paradicsomában, Floridában, veszítsenek a demokraták, az egy nagy pofon. Bill Nelson most újraszámolást követel, még veszíteni sem tudnak. Bill Nelson egyébként negyedszer indult, és ez az első veresége. Ez fájdalmas. Még fájdalmasabb, olvastam, hogy a demokraták még sosem volt mozgósítással, és komoly anyagi áldozatokkal indultak a választásnak, beleadtak apait-anyait. Majd két év múlva ismét próbálkozhatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!