Manfred Weber: A Fidesznek meg kell értenie, hogy más irányba kell haladnia

2018. október 12. 12:58

Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője a Politicónak beszélt erről. A Spiegel közben azt írja: Orbán és pártja „bevallottan antiszemita” emberek előtt adózik tisztelettel, a Le Soir pedig úgy véli, az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobbos párt EP-képviselőinek küldött köszönőlevél „olaj lehet a tűzre”.

2018. október 12. 12:58

A Le Soir című belga napilap és a Politico brüsszeli hírportál a magyar miniszterelnök politikája körül az Európai Néppártban (EPP) kialakult feszültség kapcsán, míg a Spiegel Online című független német hírportál a kormány emlékezetpolitikájával kapcsolatban foglalkozott pénteken Magyarországgal.

Tovább súlyosbíthatja az Európai Néppárton (EPP) belüli feszültséget, hogy Orbán Viktor miniszterelnök többek között az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali párt képviselőinek is levélben mondott köszönetet, amiért nem szavazták meg a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben – írta a Le Soir.

A cikk szerint a „neonáciknak” küldött köszönőlevél „olaj lehet a tűzre”, azonban ez csupán a legutóbbi lépése a Fidesznek a mérsékelt konzervatív pártcsaládtól való ideológiai eltávolodásában.

A vezetők az EPP jövő heti csúcsértekezletén elvileg megvitathatják a magyarországi helyzetet. Nem akarjuk megszabni Orbánnak, hogy kinek írjon és kinek ne, ez legyen az ő problémája, de az biztos, hogy nem kötelességünk szeretni a barátaink minden barátját” – mondta egy névtelenséget kérő pártbeli forrás a belga napilapnak.

Mint írták, Orbán Viktor nem sokkal ezelőtt még az Európai Néppárt „jóindulatú védelmét” élvezte, a legfrissebb fejlemények miatt azonban megváltozott a helyzet, ugyanis a magyar kormányfő „autoriter lépései kellemetlen helyzetbe hozzák” a pártot.

A Politico brüsszeli hírportál pénteken Manfred Weberrel, az EPP európai parlamenti frakcióvezetőjével közölt rövid interjút, aki arra a kérdésre, hogy elkerülhető-e a pártszakadás, azt válaszolta, hogy ez „jelentős részt Orbán Viktoron múlik”. „Orbán Viktornak más irányba kell haladnia, ezért támogatjuk ebben a tekintetben teljes mértékben az Európai Bizottságot, ezért támogatjuk a hetes cikk szerinti eljárást. Igennel szavaztam, mert a Fidesznek meg kell értenie, hogy lépnie kell” – közölte Weber.

A magyarországi emlékezetpolitikával kapcsolatban közölt írást a Spiegel Online című független német hírportál.

A zsidógyűlöletet üldözni, a zsidógyűlölőket dicsőíteni című írásában Keno Verseck kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök „zéró toleranciát rendelt el a zsidógyűlölettel szemben”, de a politikus és pártja ezzel egyidejűleg „bevallottan antiszemita” emberek előtt adózik tisztelettel.

Kifejtette: „magyar szélsőjobboldaliak” eredménytelenül követelik „egyik legnagyobb bálványuk”, Héjjas Iván „jogi rehabilitációját”, de Orbán Viktor pártja, a Fidesz soraiból „legalábbis eszmei rehabilitációt” kapott, amikor Lezsák Sándor parlamenti alelnök, a párt „egyik legismertebb keményvonalasa” hősként és szabadságharcosként méltatta a 73 ember megkínzásáért és meggyilkolásáért 1947-ben, távollétében elítélt férfit.

Hozzátette: a „hivatalos magyar mércék szerint is megengedhetetlen, hogy az állam egyik legmagasabb rangú képviselője méltat egy elítélt antiszemita gyilkost”, ugyanis az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia „nem üres frázis”. Ugyanakkor „az olyan méltatások, mint Héjjasé egy új vezető kultúra részét alkotják, amelyet mélyreható történelmi revizionizmus jellemez” – írta a Spiegel Online szerzője.

A többi között hozzáfűzte: „a magyar kormányfőt ugyan inkább a labdarúgás érdekli, mint a történelem, és nem antiszemita”, de pártját megnyitotta az ”egészen a szélsőjobbig húzódó ideológiai spektrum felé, hogy az összes többi erőt kiszorítsa onnan”.

(MTI)

Összesen 268 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. október 13. 09:59
Herr Manfred Weber! Egyszersmindenkorra tessen tudomásulvenni: A FIDESZ SEMMI OLYASMIT SOHA NEM FOG--ÚGYMOND--"MEGÉRTENI", VAGY TUDOMÁSULVENNI, AMIT ÖN SZERINT "MEG KELL(LENE) ÉRTENIE". A Fidesznek annyi ölég "iránymutatásul" az Ön részéről, hogy "AZT NE", amit Ön ajánl.( szóval, hogy azon a ponton mi minusz 1-el beszorozzuk az Ön ajánlatát, és akkor már "rendbe' is vagyunk") 'Azután ott, azon a ponton már kegyed ki is szállhat a mi "bulinkból".
ciprióta
2018. október 13. 05:27
orbán és ganajturóinak politikai jellemzése röviden...liliputleroid, feodálsoviniszta,eu-ellenes, kéregető,neofasiszta.Nincs semmi keresnivalójuk az európai néppártban.
khomeini
2018. október 12. 19:29
Antiszemetizmus ügyben egy német se adjon leckét nekünk, semmilyen erkölcsi alapjuk nincs rá.
Mutimi
2018. október 12. 18:56
A demokrácia nem arról szól, hogy külföldi politikus mondja meg, merre menjen egy párt. Különösen, ha kormányzópártról van szó. Akkor cselekszik helyesen, ha kizárólag a nemzetére hallgat. Szívesen, Herr Weber.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!