Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Eltörölték Washington államban a halálbüntetést

2018. október 12. 07:53

Döntött a tagállami legfelsőbb bíróság.

2018. október 12. 07:53

Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington államban a tagállami legfelsőbb bíróság csütörtökön eltörölte a halálbüntetést. Ezzel Washington állam a huszadik olyan tagállam lett az Egyesült Államokban, ahol – a törvényhozásban vagy bírósági határozattal – megszüntették a halálbüntetést.

A Washington állam fővárosában, Olympiában egyhangúlag megszületett döntést a bírák azzal indokolták, hogy a halálbüntetést kimondó törvény alkalmazása tetszőleges volt és gyakran faji alapú megkülönböztetés alapján éltek vele.

Az északnyugati államban már 2014 óta moratórium van érvényben a kiszabott halálbüntetések végrehajtására, és a csütörtöki döntéssel a bíróság nyolc halálra ítélt büntetését életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta.

Mary Fairhurst, az állam legfelsőbb bíróságának elnöke a döntés véleményezésekor közzétett írásbeli indoklásában hangsúlyozta: „nem egyenlő mértékben alkalmazták a halálbüntetést, néha vagy annak függvényében szabták ki, hogy hol követték el a bűncselekményt, vagy az elkövető állandó lakhelye szerinti megyétől függően, néha az elérhető költségvetési forrásoktól, vagy a bűnelkövető faji hovatartozásától függően döntöttek”. A főbíró leszögezte: „a mi halálbüntetésünkből hiányzik az alapvető méltányosság”.

Jay Inslee, az állam demokrata párti kormányzója – aki valaha a halálbüntetés híve volt – írásos közleményben üdvözölte a döntést. „Az egyenlő mértékű és korrekt igazságszolgáltatásra törekvésünk rendkívül fontos pillanata ez” – fogalmazott a kormányzó. Leszögezte egyúttal azt is: a legfelsőbb bíróság döntése egyértelművé tette hogy Washington államban a halálbüntetést „tetszőlegesen és faji elfogultságokkal terhelten, egyenlőtlenül szabták ki”. Inslee szerint ez nem szolgálta a büntetőjog célkitűzéseit.

A döntést a legfelsőbb bíróság egyébként egy Allen Eugene Gregory nevű fekete férfi pere kapcsán hozta meg. A vádlott még 1996-ban megerőszakolt, kirabolt és meggyilkolt egy 43 éves nőt. Ügyvédjei azonban azzal érveltek, hogy a kiszabott halálbüntetés „nem arányos az elkövetett bűncselekménnyel” és „nem korrekt, önkényes és faji előítéletek alapján hozták”.

Az állam mintegy egy tucatnyi bírája ekkor sürgette a legfelsőbb bíróságot, hogy Gregory esetének kapcsán hozzon döntést a halálbüntetés eltörléséről.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Locomotive
2018. október 13. 10:09
Washington államban nagyon kevés afroamerikai él, a lakosság körülbelül 3-4 %-át teszik, igaz, a számuk növekszik, amíg a fehéreké sokkal jobban csökken. Az államban 100.000 lakos jut 3.1 gyilkosság, vagyis a kb. 7.300.000 lakosukra levetítve a gyilkosságok valóságos száma kb. 220-250-re tehető, ami nagyon magas, bár a többi államhoz képest "jobban állnak". A gyilkosságok többségét (66 %-át) viszont fehérek (Caucasian) követték el, igaz, ez csak egy 1904-2010 szóló adat, vagy elég csálé. Jelenleg 8 ember vár halálbüntetésre (azt most nem tudom, hogy az ő ítéletüket megváltoztatják-e vagy sem, valószínűleg igen). Arra akarok kilyukadni, hogy rövid-középtávon a halálbüntetés eltörlése szerintem nem fog érződni, de persze járhat a bűncselekmények lassú növekedéséhez.
DrPepper
2018. október 13. 07:36
Némileg vitatkozva az előttem szólókkal, úgy gondolom, egy ténylegesen letöltendő életfogytiglani nem biztos hogy jobb a halálbünteténsél, még akkor sem, ha mondjuk 30-40 év múlva betegen, megtörten, intézményfüggően szabadul az illető. A remény rabjai (Shawshank Redemption) c. film elég jól körüljárja a kérdést.
Akitlosz
2018. október 12. 18:14
Mire fel hozhat a bíróság törvényt? Teljes tévedésben van a "demokratikus" világ a bíróságok szerepét és feladatát illetően. Már nem egyes konkrét ügyekben ítélkeznek csak a fennálló törvények alapján, hanem magukról a törvényekről ítélkeznek általánosságban, így választás nélkül politikai és törvényhozói hatalomra tesznek szert.
a hun
2018. október 12. 18:03
Mivel nem csak a börtönre ítéltek túlnyomó többsége néger, de a capital punishmentre érdemesek túlnyomó többsége is az-a halálbüntetés eltörlését látják megoldásnak arra, hogy ne legyen kivégezve az a sok arra érdemes néger. Nehogy ezen az alapon megszüntessék a börtönbüntetést is. Mert a "logikájuk" ezt diktálná.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!