Gránátot szállított Miskolcra a vonat

2018. október 09. 19:25

Hétfő délután egy InterCityn találtak robbanóanyagot.

2018. október 09. 19:25

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt mondta az MTI-nek, hogy egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen korrodált lőszerre még hétfő délután.

A szerelvényt már a gránát megtalálása előtt félrevontatták. A dolgozók értesítették a rendőrséget, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei pedig megállapították, hogy éles volt a lőszer, majd elszállították.

Robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást - közölte Szabó Csilla.

A sajtóreferens kitért arra, hogy senki sem sérült meg, és a rendkívüli esemény nem okozott fennakadást a pályaudvar forgalmában.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére azt közölte kedden, hogy a Tiszai pályaudvar utasforgalom elől elzárt tárolóvágányán, egy kocsi előterében lévő szemétgyűjtőben találták meg a rozsdás gránátot a takarítók hétfő délután 4 óra után.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2018. október 09. 22:24
Más már nem hiányzik. Vonaton utaztatni éles lőszereket. Ki az a barom, aki oda tette?
Akitlosz
2018. október 09. 20:04
Ez a dolga a vonatnak. Hogy szállítson. Ha könyvet írt volna a vonat, azon meglepődtem volna.
a hun
2018. október 09. 19:47
Apuuuuu!-kezdődik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!