Most Románia került a vádlottak padjára

2018. október 03. 18:41

Ezúttal sem hiányzott örök barátunk, Guy Verhofstadt.

2018. október 03. 18:41
Szentgyörgyi László
Erdélyi Levelek

„Sorra vonja felelősségre az Európai Parlament a közép-kelet európai volt szocialista országokat a jogállamiság állítólagos megsértéséért. Lengyelország és Magyarország után, most Románia került a vádlottak padjára.

Mint ismeretes Bukarest a 2007-es csatlakozáskor vállalta az igazságszolgáltatás visszásságainak a felszámolását. A megegyezés értelmében az Európai Bizottság az értékelési mechanizmus (CVM) keretében követi figyelemmel a folyamatot, aminek lezárásától tették a függővé Románia felvételét a schengeni térségbe.

A mai strasbourgi plenáris ülésen az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans foglalta össze az elsősorban az igazságszolgáltatás működését érintő vádakat. Főképp az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbulása, illetve a korrupcióellenes küzdelem lanyhulása miatt aggodalmaskodtak a felszólalók. A román kormányfő, Viorica Dăncilă felszólalásában – a legjobb, legösszeszedettebb beszédét mondta hivatalba lépése óta – tiszteletet kért az országának. Kijelentette: a kifogásolt igazságügyi reform, a Btk. módosítása és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének leváltása egyaránt a jogbiztonság megteremtését szolgálja. Nehezményezte az augusztus 10-ei tüntetésen történtek – a csendőri erőszak – értékelésekor az EP részéről tapasztalható kettős mércét, hiszen szerinte hasonlóan jártak el számos nyugat-európai ország rendfenntartói is.

Az elhangzott hozzászólások hallatán újfent meggyőződhettünk arról, hogy az EP-képviselők jelentős hányadának mind tájékozottság, mind elfogulatlanság, mind igazmondás tekintetében komoly hiányosságai vannak. Ezúttal sem hiányzott örök barátunk, Guy Verhofstadt, aki arra figyelmeztetett: Románia ne kövesse a rossz, azaz a magyar és lengyel példát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2018. október 04. 22:36
Egy marha oláh firkász (Cristoiu, nagy magyarevő!) szerint, azért szállt rá az EU Oláhiára, hiogy elterelje a figyelmet Lengyelországról és Magyarországról, akik Csehországgal együtt az EU kedvezményezettjei! Pedig, mennyire illiberálisak vagyunk hozzájuk képest!
kálmi
2018. október 04. 11:25
Ez a zászló mindenkinek áll, ha nem úgy táncol ahogy az unió megvett vezérkara fütyül.
még fokozza
2018. október 03. 22:13
Ritka pillanat, a románokkal jutottunk egy szintre. A következő eszmei társunk Azerbajdzsán lesz. Lehet, hogy Székelyföldön természetes itt Budapesten még szokni kell.
GV0917
2018. október 03. 22:03
Vissza a középkorba.... fanarióták: Hosszú boton lámpás és csengő... Leprások. Kiközösíteni- kik uraik ellen lázadnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!