Püföljük az Orbán-dobot?

„A szélsőjobboldali bürokrácia, mélyállami-informális klikkek és ideológai apparátus által irányított magyar államot elmarasztaló Sargentini-jelentés elfogadása után – viták helyett – a magyarországi »közélet« még mélyebbre süllyedt, mint korábban. Pedig a boldogtalan közvélemény ezt nem tartotta volna elképzelhetőnek.

Az ellenzékiség a mai magyarországi társadalomban (és a külhoni magyar kisebbségek enklávéiban) egyenletesen szórt, világnézetileg ellentmondásos magatartás és érzület, semmi egyéb. Egyetlen megmaradt kiváltsága a morgás joga, a ius murmurandi. Ebben az alaktalan, légnemű közegben fognak előbb-utóbb megjelenni az eljövendő baloldali mozgalmak csírái, kezdeményei. Nyilvánvalónak tetszik, hogy az emberi jogi, parlamenti, joguralmi, »piacgazdasági«, pluralista illúziók kritikájára szükség lesz: egyelőre csak a történeti valóság néma bírálata érvényesül.

A – pontatlanul – »liberális demokráciának« nevezett alakzat már megint képtelen volt megakadályozni a tekintélyuralom berendezkedését.

Még akkor is, ha valamilyen véletlen folytán az Orbán-rezsim választási vereséget szenvedne valamikor, a viszonyok gyökeres megváltoztatása lehetetlennek tetszik, mert a jelenlegi politikai »garnitúrát« mélységesen megmérgezte a vereség és a tehetetlenség tartós tapasztalata – és a fasisztoid demagógia irigyelt sikere. Ellenzéki médiahősök tucatjai képzelődnek ún. karizmatikus vezető megjelenéséről »a mi oldalunkon«, sőt: olyan ellenzéki »narratíváról« (?) ábrándoznak, amely a maga csaló egyszerűsítésével és népszerűsködésével méltó vetélytársa lehet a regnáló szélsőjobboldal hazugságainak és uszításainak, udvariasabban kifejezve: mítoszainak”