Kövér: Elődeink sokat küzdöttek a működőképes demokráciáért

2018. szeptember 14. 11:23

A magyar politika annak a tudománya, hogy Magyarország egy olyan anyaország maradjon, amelyre minden magyar ember mindenkor számíthat – mondta a házelnök.

2018. szeptember 14. 11:23

Elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten.

Kövér László a 25 éve Erdélyben alapított Szent Ferenc Alapítvány, a 10 éves Jobb Velünk a Világ!, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány közösen szervezett jótékonysági koncertjén részt vevő 500 gyermeket köszöntötte a Parlamentben.

A házelnök kiemelte: a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak több háza van, amelyek közös vonása, hogy a legfontosabbak bennük a gyermekek, valamennyi ház azért működik, hogy őket segítse.  Hozzátette: az épület, amelyben most vannak, azért van, hogy a világon minden magyar embernek legyen egy háza, legyen egy olyan hely a világon, ahol a magyar emberek érdekei a legfontosabbak. Ezért nevezik a nemzet házának, mert jelképes, politikai otthona a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban bárhol élő magyar embereknek – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.   

Kitért arra is: a magyar politika annak a tudománya, hogy Magyarország egy olyan anyaország maradjon, amelyre minden magyar ember mindenkor számíthat, és minden magyar embert mindenkor segít abban, hogy megőrizze anyanyelvét, kultúráját, hagyományait és a szülőföldjén élve tudjon boldogulni.

Kövér László azt mondta, az elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk.

Az Országgyűlés elnöke szerint három oka is van, amiért a gyerekek itthon érezhetik magukat az ország, illetve a nemzet házában: ebben az épületben benne van az erdélyi emberek tudása és munkája is, itt az ő jövőjüket is befolyásoló döntések születtek és fognak születni, és ez az épület adott esetben nemcsak idelátogató turistaként, érdeklődőként várja vissza őket, hanem a jövőbeni magyar érdekek képviselőiként, védőiként is.

A diákok rövid ismertetőt hallgattak meg a Parlament épületéről, és Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő vezetésével formális parlamenti ülést is tartottak, ahol megválasztották a tanácskozás jegyzőit, lefolytatták a Nem Adom Fel Alapítvány fogyatékkal élő emberek érdekében kezdeményezett törvényjavaslatának, illetve a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeket elismerő díjairól szóló kezdeményezésének vitáját, majd nagy többséggel meg is szavazták azokat.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Óbor Dezső
2018. szeptember 14. 13:56
Ugassatok csak kommunista hazaárulók, nektek már csak a vonyítás, meg a szűkölés maradt, ezt teszitek kínotokban!.....ez így van rendjén!!
a kőbányai szopófantom
2018. szeptember 14. 13:44
A tesód mennyi állami megrendelést kapott? Tolvajok.
Zokni
2018. szeptember 14. 11:45
"...Kövér László azt mondta, az elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk..." - írja. Az mti elfelejtette azt is edézni, hogy "....Aztán meg mi pár év alatt könnyedén felszámoltuk, hogy vezetőnk, a mostani magyar miniszterelnök forint-százmilliárdokat gyűjthessen össze a családi kasszájába..." Persze hazudott, mert volt az ezermilliárd is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!