Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Minek örültem tegnap, 2018. szeptember 12-én?

2018. szeptember 14. 07:57

Örültem, hogy Orbán a maga öntelt, gőgös, csak a rövid távú pártérdekre néző politikájával pofára esett.

2018. szeptember 14. 07:57
Kőszeg Ferenc
Mérce

„Örültem a Sargentini-jelentés sikerének, persze hogy örültem. Nem annak örültem, hogy Magyarország arra az útra került, amelynek a vége az lehet, hogy bezárul mögötte az Unió ajtaja, hogy Magyarország lehet a Putyin-vezette Európa-ellenes politika utolsó csatlósa. Kerültünk már efféle helyzetbe, az se vált dicsőségünkre. De annak örültem, hogy Orbán a maga öntelt, gőgös, csak a rövid távú pártérdekre néző politikájával pofára esett.

Ebben a tekintetben sem volt egyértelmű az örömem, mert persze jól emlékszem arra a fiatal politikusra, aki 1989. június 16-án elsőként szólította fel a szovjet csapatokat távozásra, és aki a hatalmas tömeg előtt rámutatott a politikusokra, akik bűnrészesek voltak a forradalom vezetőinek és harcosainak a meggyilkolásában, kései temetésükkor azonban álszent arccal álltak áldozataik koporsója mellett.

Számomra ma is fájdalmas, hogy ebből a ragyogó hajdani politikusból mára a hazugságok hitelét vesztett szószólója lett. Meg örülhettem annak is, hogy az ENSZ vette védelmébe a Magyar Helsinki Bizottságot, az Amnesty Internationalt. Az előbbi létrehozásában és szerepének kialakításában volt némi részem.

Örültem és örülök, hogy a Helsinki, semmiféle hatalommal nem rendelkező civil szervezet létére, kínos vakaródzásra kényszeríti a hatalmi eszközök összességével, a gátlástalanul hazudozó sajtóval rendelkező kormányzati politikát. Ezt a vakaródzást jól ismerem. Így vakaródzott a 80-as években a pártállam is a csöppnyi demokratikus ellenzéktől meg a cenzúrázatlan szamizdat sajtótól, pedig övék volt a párt- és államapparátus, az egész sajtó, a rendőrség és a rendőrség alá rejtett titkosszolgálat.

A mai napon mégsem ennek örültem leginkább. Nem a Sargentini-jelentés sikerének, nem Orbán fancsali képének, nem Szijjártó miniszter és Kocsis frakcióvezető tehetetlen őrjöngésének.”

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2018. szeptember 15. 12:07
Kőszeg! Pofára itt ti estetek 2010-ben, de annyira, hogy azóta se tértetek észhez, és nem is fogtok! Így aztán nagyon csodálkozom a gyenge kis örömödön.
makapaka2
2018. szeptember 15. 09:41
Kőszeg, ti estetek pofára, amikor az SZDSZ kiesett a parlamentből.Orbánra nagy szüksége van az országnak, de rátok semmi szükség a politikában.
Budai Katalin
2018. szeptember 14. 23:59
Fecó! A legnagyobb hazudozók ti vagytok, Kádár jól fizetett, ösztöndíjakkal kistafírungozott úgynevezett "demokratikus ellenzéke", a hasznos idióták, akik eljátszottátok a világnak, hogy ellenzékiek vagytok, és az első adandó alkalommal befeküdtetek az átmentett állampárt ölébe. Összenőtt, ami összetartozott. Azóta sem tudjátok megbocsátani Orbánnak, hogy az utolsó pillanatban átlátott rajtatok, és vihettétek magatoknak az áruló Fodor- Szelényi- Ungár Klára-Hegedűs- Bozóky stb. libsiket, de a törzs csapat Orbánnal maradt. Ma már a magyarok is látják, hogy kik is vagytok, ki is kerültetek a parlamentből. Örömködj csak nyugodtan.
Box Hill
2018. szeptember 14. 22:32
Aki nem kifogásolja a jelentés megszavazásával kapcsolatban a következő jogelvek áthágását, az eleve nem demokrata: Double jeopardy Natural justice Nyílt szavazás Canvassing
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!