Elégedetlen a román kormány nagy infrastruktúra-projektjeivel a román EU-biztos

2018. szeptember 14. 17:11

Az EU finanszírozásával megvalósuló újabb nagy infrastruktúra-projektek benyújtását sürgette pénteken egy kolozsvári pódiumbeszélgetésen Corina Cretu, a regionális politikáért felelős román EU-biztos.

2018. szeptember 14. 17:11

Corina Cretu elmondta, a nagy infrastruktúra operatív program keretében az EU még mindig azokat a romániai útépítéseket finanszírozza, amelyeket a korábbi költségvetési ciklusban kellett volna befejezni. A biztos jó hírnek tartotta, hogy az EU elfogadta ezeknek a projekteknek az átvételét a 2014-2020-as költségvetési ciklusba, rossz hírnek vélte azonban, hogy olyan pénzekből épülnek az utak, amelyeket újabb projektekre lehetett volna fordítani. 

Kérem a Szállításügyi Minisztériumot, hogy nyújtson be kimunkált projekteket, elsősorban a Nagyszeben - Pitesti, a Pitesti - Craiova autópályákra, valamint a brailai Duna-hídra. Gondoljon az EU-s finanszírozás lehetőségére” – idézte az Agerpres hírügynökség a biztost. Hozzátette, Románia rendelkezésére áll a jelenlegi ciklusban a pénz a Marosvásárhely - Iasi autópálya megvalósíthatósági tanulmányának az elkezdésére. Az EU-biztos meglepetésének adott hangot, hogy a polgármesterek gyakran azt a választ kapják: nincsen pénz a nagy infrastruktúrára. Hozzátette: a román kormány Brüsszelben benyújtott legutóbbi nagy infrastruktúra- projektje a bukaresti Északi pályaudvart az Henri Coanda repülőtérrel összekötő metróvonal megépítésére vonatkozott. 

Amint a Transilvaniareporter.ro kolozsvári hírportál felidézte, a bukaresti metróvonal projektjét 2017 decemberében nyújtotta be a román kormány, és az EU-biztos tulajdonképpen azt rója fel, hogy 2018-ban még egyetlen nagy infrastruktúra-projekt finanszírozását sem kérte az EU-tól a román kormány. 

Corina Cretu a romániai kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) listavezetője volt a négy évvel ezelőtti európai parlamenti választásokon. A biztos a pártkötődése ellenére többször bírálta a bukaresti kabinetet, amiért képtelen lehívni a Románia számára elkülönített EU-s forrásokat. 

Április végén egy Viorica Dancila miniszterelnöknek címzett levélben fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a költségvetési ciklus közepén Románia rendkívül rosszul áll a nagy infrastruktúra-projektekkel. Akkor azt is megemlítette, hogy Bukarestnek, a romániai nagy infrastruktúra-projektekre elkülönített 9,4 milliárd euróból a ciklus feléig csak 1,5 milliárdot sikerült lehívnia.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!