A Szex és New York színésznője nem lesz New York állam kormányzója

2018. szeptember 14. 14:18

Andrew Cuomo győzött a demokrata előválasztáson.

2018. szeptember 14. 14:18

Cythia Nixon, a Szex és New York-tévésorozat színésznője nem kapott elég szavazatot, így ismét Andrew Cuomo, a metropolisz jelenlegi kormányzója indulhat a Demokrata Párt színeiben New York állam kormányzói tisztségéért.

Nixon a kampányban baloldali kihívója volt Cuomónak. A szavazáson azonban Cuomo a voksok 65 százalékát kapta, míg a színésznőre 35 százalék voksolt. Cuomónak helyzeti előnye is volt és jóval több pénz állt a rendelkezésére a kampányban.

Andrew Cuomo 2011 óta az állam kormányzója, címét a november 6-i választásokon kell megvédenie.

Az 52 éves Nixon a vereséget nem vette a szívére, egy Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy nem kedvetlenítette el az eredmény, sőt inkább ösztönzően hat rá és arra bíztatta támogatóit, hogy folytassák progresszív kampányukat.

A politikai újonc Nixon, aki „korrupt vállalati demokratának” nevezte Cuomót, úgy értékelte, hogy kampányával sikerült „alapvetően megváltoztatni a politikai tájat”. Kijelentette, hogy továbbra is küzd majd az olcsóbb bérleti díjak és a rasszizmus ellen.

Ez csak a kezdet. Együtt nyerjük meg ezt a harcot” – üzente támogatóinak.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2018. szeptember 19. 15:16
Hála Istennek---egy buzival kevesebb!!!!!!!!!
Akitlosz
2018. szeptember 14. 20:38
"A Szex és New York színésznője nem lesz New York állam kormányzója" Nahát, akkor rokon lélek, mert én sem leszek New York állam kormányzója!
röviden
2018. szeptember 14. 16:38
Azért megnyugtató, hogy az a horrornémber még ott is sok.
thomsen
2018. szeptember 14. 16:18
Nahát, még a lipsik sem szavaztak meg egy leszbikus fehérellenes rasszistát.... Ez aztán az elnyomás, kirekesztés!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!