Az ember irthatta ki a valaha élt legnagyobb madarat

2018. szeptember 13. 12:11

Elefántmadár vs. ember.

2018. szeptember 13. 12:11

Az ősember irthatta ki a valaha élt legnagyobb szárnyasokat, a madagaszkári elefántmadarakat  állapították meg kutatók egy tízezer éves csontmaradványon felfedezett, vadászatra és hentesmunkára valló vágásnyomok alapján. Eddig úgy vélték, hogy az ember 2500-4000 évvel ezelőtt telepedett meg a szigeten, az új lelet azonban 6000 évvel korábbira teszi a megjelenését  írja a Science Advances tudományos lap friss számában megjelent tanulmány.

„A felfedezés alapján gyökeresen új elméletre van szükség, hogy Madagaszkár egyedülálló állatvilágának pusztulását megértsük” – mondta James Hansford, a Londoni Zoológiai Társaság tudósa. Az ember és az elefántmadarak  valamint sok más, ma is létező állatfaj  évezredeken át egymás mellett éltek a szigeten, a madarak csak nagyjából 1000 éve pusztultak ki. „Úgy tűnik, több mint 9 ezer éven át zavartalanul élt ugyanazon a szigeten az elefántmadár és az ember, aki ezek szerint nem jelentett túl nagy veszélyt a hely állatfajaira az eltelt évezredek nagy részében, ami új ismeretekkel szolgálhat a mai állatvédők számára” – tette hozzá Hansford.

A legalább egytonnás súlyú, állva mintegy 3 méter magas madarak még a dinoszauruszokénál is nagyobb tojásokat tojtak. A szigeten fajaik, az Aepyornisok és a Mullerornisok más ritka fajokkal, többek között az óriáslemurokkal éltek, melyek azóta szintén kihaltak.Több elmélet született már arról, mikor és mért pusztultak ki az elefántmadarak és mennyi írható ebből az ember számlájára: a csontkövületen talált vágásnyomok az ember minden eddiginél korábbi jelenlétére utalnak.

„Amíg további régészeti bizonyítékokra nem bukkanunk, nem tudjuk, honnan jöttek, kik voltak ezek az emberek, valamint azt sem, mikor és hogyan tűntek el a szigetről”  magyarázta Patricia Wright, a tanulmány társszerzője, a Stony Brook-i Egyetem munkatársa.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jóember
2018. szeptember 13. 18:57
Azt írja, hogy találtak 1 db maradványt és azon vagdosásnyomok voltak, ez rendben. De ebből hogyan következik az, hogy az ember pusztította ki őket? Ebből csak az következik, hogy megettek egyet, na de a többivel mi történt?
I_Isti
2018. szeptember 13. 16:25
Fogadjunk, hogy ezért is a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak lesznek a hibásak?
Akitlosz
2018. szeptember 13. 16:02
"aki ezek szerint nem jelentett túl nagy veszélyt a hely állatfajaira az eltelt évezredek nagy részében, ami új ismeretekkel szolgálhat a mai állatvédők számára” – tette hozzá Hansford." Azért nem egészen mindegy, hogy csak pár tízmillió vagy sok milliárd ember él-e a Földön. Nem ugyanaz az ember környezetre gyakorolt hatása százszor akkora populáció mellett. A biomassza tömege kb. nem változik. Azaz amennyivel több az ember és a háziállat annyival kevesebb a vadon élő állat. És nem darabszámra, hanem kilogrammra.
luisbathhelena
2018. szeptember 13. 16:01
Hát ez nem egy újság, Jared Diamond már megírta kb 15-20 éve. Mint ahogy az ember(indiánok) kiirtott az amerikai őslovat, hegyi oroszlánt és amerikai óriáslajhárt is. Inkább az az érdekes, hogy az elefántmadár hogy húzta ki 9000 évig. Érdekesség: Madagaszkár Ázsia/Polinézia felől népesedett be, nem Afrika felől, pedig Afrika mellett van. A négerek már akkor se szerették az úszást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!