Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ki fizeti a számlát a szocializmus rózsaszín álomvilágában?

2018. augusztus 10. 09:51

Ez az utópia megbukott, ez a tény, az a tapasztalatunk, ez a tudás.

2018. augusztus 10. 09:51
Lengyel Gabriella
Figyelő

„Amerikai cikkek sora foglalkozik azzal, hogy a fiatalok mély meggyőződéssel hiszik, magától értetődő jogosultságaik vannak, járnak nekik dolgok, és nincsen felelősségük a megszerzésükben. A kutatók szerint hisznek egy különleges jogosultságban, amit úgy lehet szemléltetni, hogy ha rosszul érzik magukat, akkor másoknak kell tenni valamit, hogy feldobják őket. Egy másik cikk szerint az Y-generáció úgy nevelkedett fel, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a korábbi generációk átadjanak nekik mindent. A szocializmus irreális, rózsaszín álma jól illeszkedik a fenti gondolkodási keretbe: mindenkinek jár az ingyenebéd.

Viszont ezek a szocializmusról álmodozó fiatalok mintha nem lennének tisztába az alapvető matekkal, hogy ki fizeti az ingyen ebédet. 2008-ban az Obama kampányban nagy sikere volt egy vírusvideónak, amelyben egy Peggy nevű nő arról beszélt, hogy nem kell aggódnia, ugyanis Obama fizeti majd a kocsijába az üzemanyagot, meg a jelzálogot, mert Obama vigyáz rá. Hat évvel később megkeresték, hogy fizette-e Obama a számláit, de nevetve bevallotta, hogy nem, sőt minden drágább lett, a jelzálog is.

Ezért kellene ismerni a matekot, vonják le a következtetést az amerikai szerzők.  Tegyük hozzá, így nem gondolnák azt a fiatalok, hogy létezik egy ideális társadalom, ahol erőfeszítések nélkül megvalósul egy kényelmes egyenlőség és jólét, ahol »valaki« megoldja helyettük a feladataikat. Ez az utópia megbukott, ez a tény, az a tapasztalatunk, ez a tudás.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2018. augusztus 10. 22:16
A magyar családi és az iskolai nevelésben mindenkinek meg kell értenie, a marxi és a rajta kívüli szocializmus (minden elve) is rémálom. Minimális lépésű közelítésekkel Csurka István által megfogalmazott: " „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar!" meglátás működőképes, Amerikának pedig majd a rémálom megtanítja az összesűrűsödő, átháríthatatlan adósságukkal.
balbako_
2018. augusztus 10. 18:58
A hippik sem akartak dolgozni, csak kábszerezni és szeretkezni. A gyerekeik gyerekei szintén.
Zokni
2018. augusztus 10. 13:44
"Amerikai cikkek sora foglalkozik azzal, hogy a fiatalok mély meggyőződéssel hiszik, magától értetődő jogosultságaik vannak, járnak nekik dolgok, és nincsen felelősségük a megszerzésükben... a szocializmus irreális, rózsaszín álma jól illeszkedik a fenti gondolkodási keretbe: mindenkinek jár az ingyenebéd." - írja. Érdekes. Miután az USA-ban soha nem volt szocializmus, és ez a szöveg, hogy "bezzeg az én időmben mindig meg kellett dolgozni a betevőért, és nem tátott szájjal várni a sült galambot..." meg teljesen általános, sztem korokon, határokon és rendszereken túl terjedő közhely - nyilván abból adódik, hogy az ember azért mindent megpróbál megtenni a gyereke jólétéért, és ehhez szegény hozzá is szokik (...) -, tehát sztem ezért ezt tudjuk be mi is ennek. Valaki, Szerző, eljutott megint abba az állapotba, hogy jobbat nem tudván kitalálni, visszatér az ősi patentekhez. Amolyan generációs dolog.
Andre1bp
2018. augusztus 10. 11:20
Talán a cikk írója privatizált á az egészségügyet, az oktatást? Amit Amerikában a social-demokraták akarnak az Európában alap.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!