Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A Dancila-kormány távozását követelik a román diaszpóra tüntetésén

2018. augusztus 10. 16:49

A bukaresti demonstráción a szokásosnál feszültebb a hangulat: a tüntetők megpróbálták megközelíteni a kormány épületét, megfékezésük érdekében a csendőrség könnygázt is bevetett.

2018. augusztus 10. 16:49

A nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai vonultak pénteken korrupcióellenes jelszavakkal a román kormány épülete elé, ahol több ízben dulakodás tört ki az úttestet elfoglalni próbáló tüntetők és a székházat védő rendfenntartók között.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandáló, Viorica Dancila kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását követelő első néhány tucatnyi tüntető már péntek délelőtt megjelent a kormány székháza előtti Victoria téren, a délutáni órákra számuk több százra emelkedett. 

A pénteki demonstráción a szokásosnál feszültebb a hangulat: a tüntetők megpróbálták megközelíteni a kormány épületét, megfékezésük érdekében a csendőrség – egyes médiajelentések szerint – könnygázt is bevetett.

(MTI)

 

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2018. augusztus 10. 20:10
A "civilizált" libsi ellenzék szarral töltött zacskókat dobált a csendőrökre s felháborodtak, hogy viszonzásul kaptak a könnygázból, sőt hideg vizet is a nyakukba!
A teremburáját
2018. augusztus 10. 20:07
Milyen , a tüntetésen jelen van az amerikai nagykövet Hans Klemm is. Ő a romániai "jóbarát", de ő is le lesz váltva a közel jövőben, mert szintén Clinton tégla!
A teremburáját
2018. augusztus 10. 17:18
Libsi szervezkedés! A románok csak két rossz közül választhatnak, de a libsik magasan a rosszabbak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!