Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

LMP: Közösségi tényfeltárás kell a korrupció ellen

2018. augusztus 09. 14:44

Az LMP széles társadalmi együttműködést és közösségi tényfeltárást sürget a korrupcióval szemben.

2018. augusztus 09. 14:44

Vágó Gábor, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, elsőként a „NER-lovagrend” tagjait kívánják feltérképezni, vagyis azt a társadalmi osztályt, amely kizárólag a Fideszhez köthető kapcsolatainak köszönheti felemelkedését. „Ők azok, akik jachtokon furikáznak a tengeren, miközben a magyarok fele el sem tud menni nyaralni” – fogalmazott, majd hozzátette, ugyanez a csoport az, amelyik „pártállami segítséggel” teszi rá a kezét a kinézett vállalkozásokra, éttermekre.

Az LMP ebben a munkában a civilek és a „huszonegyedik századi pártok” mellett az állampolgárok segítségét is kéri, akik bejelenthetik, ha környezetükben azt tapasztalják, hogy valakik rátették a „mocskos mancsukat” a tisztességes emberek tulajdonára. 

Vágó Gábor beszélt arról is, biztos abban, hogy a kormány nemzeti együttműködés rendszerének legfeljebb ezres nagyságrendben vannak haszonélvezői, míg a károsultak száma milliós.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2018. augusztus 10. 00:09
Listazunk, listazunk? Vadolunk ,megbelyeggzunk? Ennyit tudtok kocsogok?
Edvind Johnsson3.0
2018. augusztus 09. 19:51
"miközben a magyarok fele el sem tud menni nyaralni" Már most sem lehet megmozdulni itt a Balaton partján, annyi magyar nyaral itt.
hentes
2018. augusztus 09. 19:45
Csend legyen, nyomi fideszes lomposok.
Pelso j.
2018. augusztus 09. 19:38
Nem tudom, hogy gondolja az LMP, hogy bárki csak úgy nekimehet egy olyan jelenségnek, amely a ner egyetlen mozgató rugója és kohéziós ereje.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!