Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A költségvetés a nemzet javát szolgálja

2018. július 17. 15:20

A baloldal kontárságát mi sem bizonyítja jobban, hogy kormányzásuk idején hagyták a piacot rátelepedni a politikára.

2018. július 17. 15:20
Petrin László
Magyar Idők

„A baloldal kontárságát mi sem bizonyítja jobban, hogy kormányzásuk idején hagyták a piacot rátelepedni a politikára, ahelyett, hogy a gazdaságot demokratikus kontroll alá vonták volna. Ehelyett képtelenek voltak beavatkozni a gazdasági viszonyokba, és hagyták, hogy a gazdasági viszonyok alakítsák a politikát. Ez pedig a népfelség elvének sérülésével járt, mert a politika mozgásterét a piacok szabták meg.

Döbbenetes látni, hogy annyi év kudarca és bukása után a baloldal ma is a piac neoliberális elveit harsogja. Miközben a kormány valójában nem akar mást, csak érvényre juttatni a népfelség demokratikus elvét a piaccal szemben, és ezt teszi sikerrel immáron nyolcadik esztendeje. Kétségbeejtő, hogy a baloldal lemondott a nemzetállamról, és helyette a minél szorosabb politikai európai integrációt, sőt akár az Európai Egyesült Államok létrehozását támogatja.

Ennek felel meg egyrészt a kozmopolita eszmék felkarolása, Brüsszel elvtelen kiszolgálása, a migránsok betelepítésének támogatása, a nemzeti kormány folyamatos lejáratása a brüsszeli elittel szövetkezve, a nyílt társadalom torz eszméinek a felkarolása, összességében a haza elárulása.
Nem a liberális demokrácia, hanem a stabilitás és a biztonság a legfontosabb a növekedéshez. A demokráciához rend kell, de a liberális demokrácia láthatóan csak a káoszt és a fölfordulást intézményesíti. A kormány megteremtette a biztonság és a rend bázisát, amelyek elengedhetetlen feltételei a gazdasági kiszámíthatóságnak és a jólétnek.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2018. július 17. 16:47
tejóég....
farkasflori a vizicsoda
2018. július 17. 16:45
"a népfelség demokratikus elvét a piaccal szemben" torol metszett komcsi alapvetes..
Orsi Shine
2018. július 17. 16:19
Ki ez az őskomcsi? Horn Gyula?
yndi
2018. július 17. 15:57
"Nem a liberális demokrácia, hanem a stabilitás és a biztonság a legfontosabb a növekedéshez." Észak-Koreában aztán van stabilitás meg biztonság (már ha nem kritizálod a rezsimet). Menjél oda, ha az kell neked. Számomra elég nyilvánvaló, hogy tartós növekedés és jólét ott van, ahol liberális demokrácia van: Svájcban, Németországban, Svédországban, Kanadában, stb. stb. Nem beszélve arról, hogy az élet minősége mennyivel jobb egy szabad társadalomban. Pédául magára valamire adó újság nem közöl ekkora autoriter bornírtságokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!