Rátámadtak, mert kipát viselt, majd a kiérkező rendőrök is őt verték meg – antiszemitizmus Németországban

2018. július 17. 09:17

Először egy német-palesztin fiatal támadta meg a kipát viselő amerikai professzort, majd a kiérkező német rendőrök is megverték.

2018. július 17. 09:17

Ezúttal egy amerikai professzort támadtak meg Németországban azért, mert kipát hordott – írja a Bild.

Az amerikai Jitzchak Jochanan Melamed professzort múlt hét szerdán támadta meg egy húszéves, német-palesztin származású fiatal. Ráadásul a kiérkező rendőrök összekeverték az áldozatot a tettessel, így a zsidó származása miatt megvert tanárral szemben alkalmaztak erőszakot.


A palesztin származású támadó.

A professzor a Bild német lapnak írt levelet az ügyben: „Négy, öt rendőr ugrott rám. A fejemet a földhöz szorították, nem tudtam mozgatni, nem tudtam levegőt venni. Tucatnyiszor arcon ütöttek.” Melamed szerint ezek után a rendőrök még azt is megpróbálták megakadályozni, hogy egyáltalán panaszt tegyen.

A bonni rendőrfőnök Ursula Brohl-Sowa azt nyilatkozta a Bildnek, hogy „mindent megteszünk, hogy tisztázzuk ezt a szörnyű félreértést.”

A professzort megütő rendőrt már áthelyezték egy másik szolgálati helyre – mondta a rendőrség szóvivője. A Bild szerint a professzortól már elnézést kértek az ügy miatt.


A rendőrök által is megvert professzor.

Az illetékes hatóságok antiszemita támadás miatt indítottak eljárást, a kölni rendőrkapitányság pedig hivatalos eljárás során elkövetett testi sértés és igazságszolgáltatás akadályozása miatt eljárást indított a professzort bántalmazó rendőrök ellen.

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2018. július 17. 17:37
ez a hír, hogy valaki, valahol kapott egy fülest? akkor itt befejezem!
leech1
2018. július 17. 17:24
Megverték ? Oh . A rendőrök milyen rassz voltak ? Arab ? Zsidó ? Japán ? Budhista ?Nèger ? Keresztény tuti nem , az ilyent nem csinál . Kávét !
Negue
2018. július 17. 16:35
Hahó Szargentini! Munka van! Hollandia, Németország! Tessék hivatalosan aggódni, és fenyegetőzni. Nem lapulunk ilyenkor!
még fokozza
2018. július 17. 14:54
A birkák pedig lájkolják rendületlenül. Várható volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!