Endlösung

2018. július 16. 15:30

Javaslom, hogy a holnapi naptól úgy zusammen tiltsuk be a gyönyörű nőket.

2018. július 16. 15:30
Johannes Thezeroth
Johannes Thezeroth blogja

„A FIFA diverzitásért felelős vezetője, Federico Addiechi arra biztatja a [világbajnoki] mérkőzéseket közvetítő tévétársaságokat, hogy bevágásaikban mutassanak kevesebb gyönyörű hölgyet a lelátókról, hogy ezzel is küzdjenek a futballban uralkodó szexizmus ellen – írja a 888.

*

Kedves naplóm, nyalom a szádat, hát micsoda szerencse már, hogy a FIFA így vigyáz ránk! Nem kell gyönyörű nőket mutogatni a meccsek alatt, tényleg nem! Elvégre annyi minden tenyészik széles e világon, és e rengeteg minden között, bárhogy is számoljuk, csupán egy (azaz 1) dolog a mindzsi.

Nézhetnénk inkább felhőket a bedobások előtt. Ahogy mennek! De nem ám kihívóan gömbölyödő, kacér kis példányokat, meg »arany fellegecskét«, ugye, amitől már megint fölállna a huligánnak az a megátalkodott pöcse, és rögtön megindulna vele princípiumot erőszakolni, hanem iszonyat randákat. Nézhetnénk ráncos-banyaarcú égi töpörtyűt, nagy és sötét gödröt (amit valakik betemettek – hú, de izgi), sötéten vonuló koporsót, amelyből épp kiborul a halott.

Nézd, apu, ott fent! Egy lábatlan, fogatlan törpe! De szép!


Bár – ha jobban meggondolom, ez még mindig csak suta félmegoldás lenne. Vagy talán az se. Mert például gondoljunk bele abba a teljesen váratlan szituációba, hogy pár év múlva nagyba megyünk az utcán, stadion sehol, trallala, és akkor hirtelen ott jön szembe egy gyönyörű nő. Érted, csak úgy lazán, közterületen. Először persze nem ismerjük fel – hú, micsoda egy ocsmány lény, mi lehet ez, valami büdös csiga? vagy Ronaldinho? mondjuk magunkban, jólnevelten –, de aztán sajnos mégis felismerjük. Ő az: a gyönyörű nő.

Mármost én azt szeretném megkérdezni, hogy talán ott lesz velünk abban a vészterhes percben a FIFA, hogy a hónunk alá nyúljon, és bölcs útmutatásaival segítsen rajtunk? Nem lesz ott, testvérek, hanem teljesen magunkra leszünk utalva. Javaslom tehát, hogy a holnapi naptól úgy zusammen tiltsuk be a gyönyörű nőket. Ne legyenek! Sőt, tiltsuk be a szépeket, de még az ún. helyeskéket is, én azt mondom. Jobb nem kockáztatni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kereszteszent
2018. július 18. 00:09
Fasza cikkecske. Fasza Mandiner.
röviden
2018. július 17. 09:57
Sr. Federico, az argentinok szégyene, idióta megfelelési megfelelési kényszerével - hazájában még mindig tombol a machismo - igazán megérdemelte volna, hogy ezt a cikket rendesen megírják, és ne csak a cím sugallja a konklúziót.
Phötön
2018. július 16. 20:57
Hát mit kellene mutatni? Rabbikat?
Esvány
2018. július 16. 19:33
Ez a barom FIFA miért akar saját ellensége lenni? Hát ki a csuda fog meccset nézni, ha a lelátón kizárólag Heller Ágnes, Lendvai Ildikó, Hegedüs Zsuzsá vagy Gurmai Zita kaliberű boszorkányokat pásztázhat a kamera?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!