Ne okoskodj, fiam!

„Nem tudom, szerencse volt-e, vagy éppen ellenkezőleg, hogy a fiam külföldön kezdte el az iskolát. Arrafelé fura szokása volt a tanító néninek, mert másodikban, amikor osztályozni kezdtek, odaállt a gyerekek elé, azt mondta: »Pistike feleletére csak hármast tudok adni. Ti mit gondoltok?« És akkor a gyerekek vagy elfogadták, vagy elkezdtek érvelni, szerintük Pisti miért érdemelne mégis jobb jegyet. Aztán amikor hazajöttünk, és a magyar iskolában az első óra első felelete után felemelte a kezét, és azt mondta, szerinte Pistinek jobb jegy járna, a tanítónő ráförmedt: Ne okoskodj, fiam!

Innen nézve persze meg lehet érteni a nevezett tanerőt is, hiszen a magyar iskolában nem illik sem vitatkozni, sem kétségbe vonni a felsőbbség álláspontját. Ezért is olvastam csodálkozva, hogy tavasszal vita-versenyt rendeztek Budapesten magyar egyetemistáknak. Ez a Budapest Open volt állítólag a régió legnagyobb nemzetközi vitaversenye. Az ország legnevesebb egyetemein – a CEU-n, az ELTE-n, a Covinuson – tanuló diákok már sportot csinálnak abból, hogy erősítsék a vitakultúrájukat, megtanulják az érvelési készséget, a kritikai gondolkodást, képesek legyenek megérteni vitapartnerük álláspontját. Ők úgy gondolják, ez lenne a jól működő demokrácia alapköve.

Nagyon szeretném megérni, hogy ezek a srácok, lányok felnőjenek, és ők üljenek a mai pohos, indulatos politikusok helyére a parlamentben. De amíg ez megtörténik, nem vagyok egészen biztos abban, hogy miközben megérnek az ország vezetésére, nem mérgezi-e meg a lelküket, eszüket az a haragos, sokszor valótlan érvekkel vagdalkozó stílus, ami a mai hazai politikai vitakultúrát jellemzi.”