Jóval több pénzt kaphatnak jövőre a pártalapítványok

2018. július 12. 20:15

Az összes párt állami támogatása emelkedik az új költségvetéssel.

2018. július 12. 20:15

Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága elé került az a javaslat, amely szerint jövőre jelentősen több állami támogatást kapnának a pártalapítványok, mint eddig – írja az Index.

A központi költségvetésről szóló törvényhez benyújtott összegző módosító javaslatot ezen a linken lehet megtekinteni.

A módosítás értelmében a Fidesz az előző ciklushoz képest több, mint dupla annyi állami támogatást fog kapni, így a tervezett 573 millió helyett jövőre 1,46 milliárd forintot fog kapni a Balog Zoltán által vezetett szervezet. Természetesen a módosítás az összes többi pártra vonatkozik, így az ő alapítványaik is jóval több forrásból gazdálkodhatnak majd, amennyiben elfogadásra kerül az új szabályozás. Az MSZP alapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány 140 helyett 359 milliót, a Jobbik alapítványa 274 helyett 702 milliót fog kapni. Az LMP alapítványa, az Ökopolisz Alapítvány az eddigi 83 millió helyett 212 millió forintot fog kapni.

A módosító javaslat hivatalosan így indokolja a támogatásnövekedést: „A politikai kultúra erősítésének, a közéleti szerepvállaláshoz szükséges képzésnek kíván jelentősebb forrást biztosítani az előterjesztő. Forrást kíván biztosítani a pártalapítványok külföldi megjelenésére”. 

Az Index úgy tudja, hogy a módosítás mögött a Fidesz áll, egész pontosan Balog Zoltán, aki jelezte is a pártalapítványok felé, hogy tervei megvalósításához több forrásra van szüksége, mint eddig.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2018. július 13. 10:14
Na akkor most legyen minden parlamenti pártnak gerince ahhoz, hogy kivétel nélkül NEMET mondjanak! Felháborító még tervezetként is pedzegetni ezt az aljas gondolatot! Éppen úgy felháborítónak tartom a képviselők fizetésemelését is, mert nem egy-két helyről ugyan abban a munkaidőben mégegyszer annyi hanem több pénzt kalapolnak össze szintén potyával, mert semmilyen munka nem áll mögötte!!! Gyalázatnak tartom kormány részről még ezek említését is! Ha ezt megteszik, akkor a munka törvénykönyvben módosítsák a 8 órás munkaidő szabad felhasználását az egyszerű embereknek is. 8 órában nekik is legyen lehetőségük más munkahelyre is "átmenni" egész fizetésért! Arról nem is beszélve, hogy ők dolgoznak, és nem potyáznak, mint a pártok, képviselők. Erre a tervezetre csak annyit lehet mondani - felháborító!
Pelso j.
2018. július 13. 08:54
Ne jó ez tervezet. Javítva, helyesen: A pártalapítványok annyi pénzt kapjanak, amennyit csak akrnak. Merjünk nagyot álmodni, majd a nép fizeti.
repulok
2018. július 13. 08:47
Nem látom be, az alapítványi rendszer hatékonyságát. Az állami finanszírozás sem a legésszerűbb. Ha a pártok támogatói úgy látják jónak, létesítsenek alapítványokat, de ne az adófizetők állják a cechet...
Gyéressy Károly
2018. július 12. 23:55
Nem tudom megérteni, miért olyan fontos ez a Balog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!