Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

11 évre ítélték a lúgos orvost

2018. július 12. 16:26

A Kúria kijelentette, örökre eltilt bárkit orvosi hivatásától, aki azzal aljas módon visszaél.

2018. július 12. 16:26

Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel. Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013. március 12-én reggel arcát eltakaró biciklis sisakban volt szeretőjének lakására ment. A támadó nyakánál ragadta meg áldozatát, hasra fektette, végtagjait megkötözte, beadta a kétféle altatót, nyugtatót, majd levetkőztette és a fürdőkádban altestére öntötte a maró anyagot. Ezután magával vitte a nő laptopját, mobiltelefonjait, iratait, bankkártyáját. A lúg másod-harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott, a sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.  A megvádolt orvos az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, a sértett pedig nem ismerte fel, nem tudta beazonosítani a támadóját.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztésre ítélte, továbbá végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. Az eljárás során a sértett jogi képviselője amellett érvelt, hogy az elkövetett cselekmény minősítése a súlyosabban büntetendő eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés kísérlete, ugyanis a vádlott tudta, hogy az áldozat halálát is okozhatja az altatókkal, illetve a lúggal, ám ebbe belenyugodott. Az ügyészség és a bíróság azonban ezt az érvelést nem fogadta el.

A Kúria tavaly nyáron a bizonyítás hiányosságai miatt hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárásra utasította a táblát, mely idén februárban ítélte el ismét 9 évre a vádlottat. Miután azonban az ügyben az elsőfokú ítélethez képest újonnan felmerült bűncselekmények, például magánlaksértés és személyi szabadság megsértése miatt is bűnösnek mondták ki februárban az orvost, lehetőség nyílt fellebbezésre. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett, így került az ügy ismét a Kúriára. A Kúria csütörtökön kihirdetett harmadfokú, jogerős ítéletében az ügyészi indítványnak helyt adva 11 évre súlyosította a vádlott büntetését. Összesen hat bűncselekmény miatt mondták ki bűnösnek: mind az életveszélyt okozó testi sértés, mind a kifosztás, mind pedig a személyi szabadság megsértésének minősített esetét állapították meg, továbbá magánlaksértést, okirattal visszaélést és készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel való visszaélést.

A büntetéskiszabás kapcsán a Kúria szóbeli indoklásában rámutatott: a megállapított cselekményekért összességében 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Súlyosító körülmény többek között, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek a személye jelentős társadalmi veszélyességgel bír. Az egyetlen enyhítő körülmény a több mint félévtizedes időmúlás volt. Ezek figyelembevételével szabta ki a Kúria a büntetési tételkeret felső határához közelítő 11 éves szabadságvesztést.

A Kúria külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt. A vádlott az első táblai döntés óta, mintegy másfél éve van előzetes letartóztatásban. Ezt az időt a jogerősen kiszabott büntetésbe beszámítják.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2018. július 13. 12:13
Mindenesetre nem szeretnék olyan jogrendszert, amiben csak a vádlott beismerő vallomása alapján lehetne ítéletet hozni. Túl sok pofozkodás volna az előzetesben...
bunko_jobbos
2018. július 13. 11:21
Azért húzódott ennyi ideig az ügy, mert nem voltak megkérőjelezhetetlen bizonyítékok, mint pl. DNS, ujjlenyomat stb. Gondolom, sokat tépelődött a bíró is, mert lehet, hogy egy ártatlan embert ítél el. Az biztos, hogy a közvélemény nyomása nem tett jót a bírónak (lásd: móri mészárosok 1. felvonás). Állítólag bár nem voltak ilyen megdönthetetlen bizonyítékok, minden arra mutatott, hogy ő követte el. Az elkövetés módja személyes ismeretségre utal, onnan meg már egyértelmű, hogy a doki volt. Azt mondom, hogy ha a bíró arra jutott, hogy ő az elkövető, fogadjuk el, mert ő sokkal több információ birtokában volt + már látott pár ítéletet. Csak azt az ismerősömet sajnálom, akinek ez a doki a keresztapja. :-(
Karbantartó9
2018. július 12. 21:25
Valójában tényleges életfogytiglanra kellett volna!
Csomorkany
2018. július 12. 21:01
Részemről rendben van. Ilyesmiért jár a 11 év.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!