Múzeum lesz a thaiföldi barlangból

2018. július 11. 19:46

A gyerekek mentésének állítanak emléket.

2018. július 11. 19:46

Múzeummá változtatják azt a thaiföldi barlangot, amelyben több mint két hétre bennrekedt 12 gyerek és az edzőjük – közölte szerdán a mentőakció vezetője.

„A barlangból élő múzeum lesz, amely bemutatja, hogyan zajlott a mentés. Felállítunk egy interaktív adatbázist, a hely Thaiföld egyik idegenforgalmi látványossága lesz” – számolt be a tervekről egy sajtótájékoztatón az észak-thaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója, Narongszak Oszotthanakorn, a mentőakció vezetője.

A thai illetékesek is megerősítették, hogy miután a fiúk szerencsés megmenekülése és a nemzetközi mentőakció révén a barlang az érdeklődés központjába került, az a szándékuk, hogy idegenforgalmi célponttá változtassák.

Prajuth Csan-Ocsa thai kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: különleges óvintézkedéseket hoznak, hogy a barlang és környéke is biztonságos legyen a turisták számára.

Csongklai Vorapongszathorn a nemzeti parkokkal, természet- és növényvédelemmel foglalkozó hivatal vezérigazgató-helyettese közölte, hogy csütörtöktől lezárják a barlangot, azt azonban árulta el, hogy meddig marad zárva a látogatók elől.

A Tham Luang Nang Non, vagyis a „fekvő hölgy barlangja” a legenda szerint egy gyönyörű hercegnőről kapta a nevét. A hercegnő egyszerű származású szerelmével a barlangba menekült apja elől. Az apja azonban katonákat küldött utánuk, hogy megöljék a férfit, s a hercegnő emiatt öngyilkos lett. A környező hegyek pedig felvették testének formáját. 

A thai gyerekek megmenekülését egy film is megörökíti majd: egy produkciós cég ugyanis bejelentette, hogy megfilmesíti a történetet.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. július 12. 03:52
"A sok eső miatt nem tudott feljönni az Istállós-kői-barlangból egy turistacsoport A felázott talaj miatt nem tudta megközelíteni a Szilvásvárad melletti Szalajka-völgyben található Istállós-kői-barlang kijáratát 28 kiránduló, ezért riasztani kellett a bélapátfalvai önkormányzati és a szilvásváradi önkéntes tűzoltókat. Végül nők segítettek a túrázóknak a felszínre jutni. A Katasztrófavédelem közleménye szerint az eset során senki nem sérült meg." https://444.hu/2018/07/11/a-sok-eso-miatt-nem-tudott-kijonni-istallos-koi-barlangbol-egy-turistacsoport
annamanna
2018. július 11. 20:08
Most már nem is lehet bemenni: Nem sokkal azután, hogy az utolsó gyereket kimentették a thai barlangból, mindent elöntött a víz https://444.hu/2018/07/11/nem-sokkal-azutan-hogy-mindenkit-kimentettek-a-thai-barlangbol-mindent-elontott-a-viz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!