Titkosszolgálati kormánymódszerek

2018. július 11. 11:55

Mindent meg kell tudnunk arról, hogy a magyar kormány dolgozott-e izraeli közvetítőkön keresztül magyar állampolgárok ellen.

2018. július 11. 11:55
LMP
Közlemény

„A kormány adjon tájékoztatást arról, hogy dolgozik-e titkosszolgálati módszerekkel magyar állampolgárok ellen – Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője kezdeményezi, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság a soron következő ülésén kérjen tájékoztatást arról, hogy a magyar kormány együttműködik-e egy exkémekből álló izraeli biztonsági céggel, akik feltehetően magyar állampolgárok elleni titkosszolgálati műveletekben vettek részt.

Az LMP frakcióvezetőjének álláspontja szerint az ügy különösen akkor érdekes, amikor a Politico ezzel kapcsolatos cikkének megjelenését követően, a kormánypárti Magyar Idők hétfő reggelre leszedte azokat a márciusi cikkeket, amivel a lap főmunkatársa próbálja azt igazolni, hogy az ún. »Soros-szervezetek« kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Az LMP határozott álláspontja, hogy mindent meg kell tudnunk arról, hogy a magyar kormány dolgozott-e izraeli közvetítőkön keresztül magyar állampolgárok ellen.”

(MTI-OS)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. július 11. 19:04
Akkor mégsem antiszemiták? (Mert Soros ügyében erről ugattatok!)
Zsolt75
2018. július 11. 16:46
Bármilyen módszer megengedhető a Soros által pénzelt bűnszervezetek megfékezésére.
Gus Fring
2018. július 11. 16:17
Bernike! Mi sokkal hamarabb kértük, hogy "adj tájékoztatást" a kis afgán haverodról! Meg, hogy mit kavarsz Gyurka-faterral...
formaegy
2018. július 11. 15:48
Mondja ezt egy csaló, erkölcstelen velejéig romlott párt.)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!