Arsene Wenger: Özil behúzott kézifékkel játszott

2018. július 10. 12:17

A focista korábbi edzője szerint Özil megszenvedte az Erdoğannal való találkozást.

2018. július 10. 12:17

Korábbi edzője, Arsene Wenger szerint Mesut Özil nem adta ki magából a maximumot az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Jól ismerem őt, fantasztikus játékos. De Gündogannal együtt szenvedtek attól, ami a vb előtt történt” – utalt a francia tréner arra, hogy Özil és a szintén török származású Ilkay Gündogan májusban Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel fotózkodott, és egy-egy mezzel ajándékozta meg a politikust. Utóbb emiatt számos bírálat érte őket. Wenger, aki 2013-tól az elmúlt idény végéig edzette Özilt az Arsenalnál, közölte, a vb-n nem azt a futballistát látta, akit megismert Londonban.

Időnként behúzott kézifékkel játszott. Azokban a helyzetekben, amikor előre kellett volna törnie, inkább egy biztos passzt választott” – elemezte a középpályás teljesítményét a katari beIN Sports tévécsatornán. A németek címvédőként már a csoportkör után búcsúztak a vb-től, s nemrég Reinhard Grindel szövetségi elnök, illetve Oliver Bierhoff, a Nationalelf menedzsere felszólította az azóta hallgató Özilt, hogy nyilvánosan adjon magyarázatot az elmúlt hetek történéseire.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
levvente
2018. július 10. 14:00
Érdekes, amikor világbajnoki címhez segítette a válogatottat, akkor nem magyaráztak. Most meg megvan a bűnbak. Könnyű nekik, hamar megtalálták a két törököt. Az, h pocsék és unott volt az egész bagázs játéka, az más tészta. Mehet Özil is a tranzitzónába?
luzitanxaver
2018. július 10. 13:29
Özil a tört identitás iskolapéldája, olyan, aki látnivalóan nem tudott ezen túllépni (amiben nyilván szerepet játszik az is, hogy nem állt kétszer sorba észosztásnál). Ugyanakkor a DFB felelőssége is nagy abban, hogy ide futhatott ki a sztori - ha nem lett volna permanens himihumizás, akkor talán nem jutnak ide. Kicsit olyan, mint amikor a tanár nem követel semmit, aztán meg csodálkozik, hogy gyengén vizsgáznak a diákok. Érdemes elolvasni az apja megnyilatkozását is, mert a sok sérelmi politika mellett néhány érdekes gondolatot is megfogalmaz: https://www.welt.de/sport/fussball/wm-2018/article178968632/Mesut-Oezils-Vater-An-Mesuts-Stelle-wuerde-ich-sagen-Schoenen-Dank-das-war-es.html
formaegy
2018. július 10. 13:19
"Reinhard Grindel szövetségi elnök, illetve Oliver Bierhoff, a Nationalelf menedzsere felszólította az azóta hallgató Özilt, hogy nyilvánosan adjon magyarázatot az elmúlt hetek történéseire." Thomas Müllert is felszólították, hogy adjon magyarázatot galád játékára? Ennyi
George Soros 2.0
2018. július 10. 13:00
Szarok voltak a németek. Nem Özilen múlt csak. Az, hogy Eredogánnal fotózkodott, szíve joga (ezek szerint a törökökhöz húz). A Német(országi) újságíróknak, most a török szultán, a putyin, meg viktor az ellenség. Régen a zsidók voltak, mindig van valaki. Visszatérve a VB-re. A "B" csapatot kellett volna kivinni oroszokhoz, azokat akik a konföderációs kupán tönkrevertek mindenkit. Több energia volt bennük, mint LÖW megszokott sokszor-használt keretében. Lehet, hogy nem lettek volna - most - vb győztesek, de jobban szerepeltek volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!