Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Sargentini a kapuk előtt

2018. június 23. 10:59

A tisztességes eljárás lényege, hogy ha valakit megvádolnak, akkor az igazság kiderítése érdekében megadják neki a megfelelő, tisztes védekezés jogát.

2018. június 23. 10:59
Szájer József
Magyar Idők

„Nagy tisztelője vagyok az angoloknak. Leginkább az angol igazságszolgáltatás lényegét alkotó tisztességes eljárás – a due process – elve miatt tisztelem és bámulom őket. Annak az a lényege, hogy ha valakit megvádolnak, akkor az igazság kiderítése érdekében a méltányosság nevében megadják neki a megfelelő, tisztes védekezés jogát.

Mi, magyarok már többször elmondtuk, hogy a LIBE-szakbizottság valótlanságokra alapozva készített vádiratot Magyarország ellen. Bacsó Péter A tanú című filmjét nálunk szinte mindenki ismeri, ahogy vitriolos kíméletlenséggel bírálja a sztálinista–rákosista kommunista rendszert, és legemlékezetesebb jeleneté­ben a politikusok összekevernek két papírt, így a vádirat helyett tévedésből a már jó előre megírt ítéletet olvassák fel idejekorán.

Valahogy így van ez a LIBE-bizottsággal is. Az Európai Parlament, a LIBE-bizottság egyszerre játszik vádhatóságot és bíróságot, amikor Magyarországot, a magyar kormányt, a magyar embereket vádolja, közben alig hagy teret és időt arra, hogy mi, magyarok ezekkel a méltánytalan vádakkal szemben meg is védhessük magunkat.

A módszer alig különbözik a Bacsó Péter által oly szellemesen bemutatott önkényes kommunista igazságszolgáltatástól. Miközben minden második szavukkal a jogállamiságra hivatkoznak, a tényleges cselekvéseik során valójában annak ellentétét, az önkényt gyakorolják.
A minket gyalázó szakbizottság persze nagyon túlterhelt, de ha már belekezdtek egy ország ellen egy annak jó hírét sértő tárgyalásba, akkor kötelességük a megtámadott fél számára a méltányos eljárás biztosítása, hogy az is részletesen kifejthesse a véleményét, és ne csak kurta percekre kapjanak szót a Magyarország mellett kiállók. Ez sajnos – a korábbi, az országot szintén elítélő Rui Tavares-jelentéshez hasonlóan – most sem így történt.

A szakbizottság szerdán megtartott ülésére ugyanaz a kiegyensúlyozatlanság volt jellemző, mint a korábbiakban. Összeszámoltam, hogy tizenegyen szóltak Magyarország ellen, és csak négyen kaptak szót olyanok, akik megvédték a magyar népet a durva és ellenséges támadásoktól.

Engem mindössze két percig hagytak beszélni. Ennyi időben kellett volna megcáfolnom a rengeteg, tucatnyi oldalt apró betűkkel megtöltő hazugságot. Amikor a brit levezető elnök elvette tőlem a szót, továbbra is arról beszélt, hogy az ő bizottságuk milyen méltányos, hogy ott mindenki beszélhet…”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2018. június 25. 21:05
Sagentini ujra megérdemel egy kis kritikát a facebook oldalán a sok hazugsága miatt.
dé208
2018. június 24. 08:48
A tisztességes eljárásnak az is része, hogy nem baszunk ki embereket a munkahelyükről csak azért mert megtehetjük, és nem hozzuk a helyükbe a csókosainkat csak azért mert megtehetjük. Kb. ennyi hiteled van Dodókám !
kaltran
2018. június 24. 00:06
Én Szájer helyében rabruhában jelentem volna meg az ülésteremben, minden sorosista gazember asztalára egy "ajándék", lovaknak használatos szemellenzőt letéve, azzal a megjegyzéssel, hogy ha nem látnak - segíthetünk.
pemete jakab
2018. június 23. 20:41
"A tisztességes eljárás lényege, hogy ha valakit megvádolnak, akkor az igazság kiderítése érdekében megadják neki a megfelelő, tisztes védekezés jogát." Szájernek ezt akkor kellett volna írnia, amikor a kormány ráküldte a Fidesznek nem tetsző civilekre vagy éppen magánemberekre a TEK-et, hogy aztán vezetőszáron vezessék el őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!