Kelet-Európa népessége zsugorodik, miközben Nyugat-Európáé nő

2018. június 23. 14:20

Egy osztrák kutatás szerint.

2018. június 23. 14:20

A kivándorlás a közép- és kelet-európai országokból jelentősen csökkentette 1990 óta a térség országainak népességét, és növelte Nyugat-Európáét – mutatták ki az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) és a bécsi Wittgenstein Demográfiai Központ kutatói.

Miközben 1990 és 2017 között az Európai Unió 15 régi tagállamában átlagosan 12 százalékkal nőtt a népesség, az unió 13 új tagállamában átlag hét százalékkal csökkent.

Kelet-Európában Lettország (27 százalék), Litvánia (23), Bulgária (19), Románia (15), Horvátország (13) valamint Bosznia-Hercegovina (22 százalék) lakossága csökkent a legnagyobb arányban. 

A fogyatkozás „békeidőben példátlan mértékű volt" – írták a pénteken bemutatott European Demographic Data Sheet című tanulmányukban az osztrák szakemberek. „Európa populációjának növekedésében és csökkenésében a migráció vált mozgatóerővé" – hangsúlyozta Tomas Sobotka, az ÖAW akadémikusa. 

Nyugat-Európában főként a természetes népességszaporulat miatt legerőteljesebben Írország népessége nőtt, továbbá Franciaországé több mint 18 százalékkal. 

A bevándorlásnak köszönhetően Svájcban 26, Spanyolországban 20, Svédországban több mint 17 százalékkal nőtt a lakosság lélekszáma. 

Nyugat-Európában az egyedüli kirívó atipikus ország Németország, ahol 1990 óta csupán 4 százalékkal nőtt a lakosság száma.

(MTI)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. június 24. 18:10
Ez is attól függ, hogyan számolják (például) a migrációt... - pl. 'újsvéd' lessz-e egy 'beduin kecskepásztor' az első nap, amikor megérkezik Svédországba...? - aztán ettől még erősen (vagy elsősorban) a saját országához tartozik - ez még inkább igaz az Unión belüli migránsokra - aztán miről beszélünk, ha (amikor) az ország már NEM a svédeké/németeké/franciáké...?!
választópolgár
2018. június 24. 09:37
A fejletthaladódemokratikuspolkorrekt "nyugat" ahol mint tudjuk "mármindennekmegvan a "kultúrája" aminek nlunk még nincsen, elérte törzsfejlődése csúcspontját, és leszállóágba került. A társadalomban a szellemi mentális leépülés és önfeladás állapotában a carpe diem életmód, a veszélyérzet teljes hiánya, a valóság figyelmen lívül hagyása, sőt elmaszatolása folyik, de hamarosan eléri a valóság a kertvárosi fehérkerítéses idilli életmódot is és készülhetnek egy mad max szintű társadalomra ahol a legnagyobb problémájuk nem az lesz hogy milyen ferdeségüknek szerezzenek jogot tüntikézésen, hanem az hogy hazaérnek-e élve a közel keleti polgárháborús viszonyok importálása után.
pemete jakab
2018. június 23. 20:19
"Kelet-Európa népessége zsugorodik, miközben Nyugat-Európáé nő" A nagyon fejlett országokban szokott a népesség csökkenni (amit a bevándorlás ellensúlyozhat). A mi régiónk azonban még nem érte el ezt a fejlettségi szintet, tehát itt egyéb társadalmi okai vannak a népességfogyásnak. Magyarán nem egészségesek ezek a társadalmak: anómiásak.
balbako_
2018. június 23. 19:42
A beengedett migránsok milliói emelik a nyugati létszámot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!