Alaptalan kardcsörtetés

2018. június 22. 10:29

Az orosz határ mellett a NATO a csapatok folyamatos növelését tervezi.

2018. június 22. 10:29
Földi László
Földi László
Magyar Idők

„»James Mattis amerikai védelmi miniszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egybehangzóan arról beszélt, hogy az „orosz agresszió megfojtása” érdekében kell létrehozni 2021-ig 30 gyalogsági zászlóaljat, 30 repülőszázadot és 30 hadihajót, amelyek 30 napon belül bevethetőek. Így a NATO-nak az orosz határnál 30 ezer katonája, 1000 páncélosa, 500 repülőgépe és helikoptere állomásozik majd« – olvasható mindez a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas István utolsó blogbejegyzései egyikében.

Döbbenetes számok és koncepció, és nem kevésbé döbbenetes érzékenység egy kivételes publicistától, ahogy tévedhetetlen pontossággal megint – utoljára – rátapintott korunk egyik legkritikusabb katonai kihívására.

Mert a fent idézett erőfitogtatás két lényeges dolgot jelez. Egyfelől élesen érzékelteti azt az identitásválságot, mely az 1990-es évektől datálható funkcióvesztéssel kezdődött, és mára a NATO-t teljes egészében jellemzi. Létezik ugyanis egy katonai tömb, amelynek nincsen ellenlábasa, amióta megszűnt a Varsói Szerződés. Lenne ugyan szerepe például Európa védelmében, már ami a tömeges illegális migrációs hullámot illeti, de ettől a feladattól a szövetség minden felszólítás ellenére elhatárolódott, majd úgy döntött, hogy néhány hajóval a parti őrségeket támogatva segítséget nyújt abban, hogy minél kevesebb áldozatuk legyen a tengeri átkeléseknek.

Ez a legnagyobb jóindulattal sem értékelhető közvetlen segítségként Európa védelme szempontjából. Különösen úgy nem, hogy a katonai tömb létezésének fenntartása elképesztő összeget emészt fel a tagországok részéről. Amit ráadásul amerikai nyomásra növelni kell, elérve, hogy a NATO-országok minden évben (!) nemzeti össztermékük két százalékát fordítsák katonai kiadásokra. Egyszerűbben fogalmazva: vegyenek minden évben újabb és újabb amerikai fegyvereket, életben tartva az amerikai hadiipart.

A tagság másik következménye az orosz határ mellett eltervezett NATO-csapatok folyamatos létszámnövelése. A migrációs válság kapcsán leggyakrabban hangoztatott érv, hogy az európai határellenőrzés nem tartozik az Észak-atlanti Szövetség feladatai közé, a keleti széleken felsorakozó egységek mégis egy állítólagos orosz fenyegetéstől »védenék« Európát. Oroszországot jelölik meg tehát ellenségnek, látható módon különösebb indoklás nélkül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. június 23. 18:59
Különben meg éppen az is jelzi az EU semmitérőségét és amerikai vazallusterület jellegét, hogy képtelen független lelni az Amerikai Egyesült Államoktól. Ez a NATO ez nem szövetség, ez az Amerikai Egyesült Államok alsegédhaderőszervezete. Teljesen demokratikus, egy tagállam = egy szavazat, de valamiért az történik benne, amit az Amerikai Egyesült Államok akar.
Akitlosz
2018. június 23. 18:56
"Amit ráadásul amerikai nyomásra növelni kell, elérve, hogy a NATO-országok minden évben (!) nemzeti össztermékük két százalékát fordítsák katonai kiadásokra." Ezen mit kell felkiáltójelezni? Oktatásra mennyit költenek? Egészségügyre mennyit költenek? A bevándorlók betelepítésére mennyit költenek? Piti összeg az a 2%. Tessék megnézni a mai magyar "haderőt"! Ezt beszorozni kettővel. Na kb. annyi lenne az a 2%! Az még mindig csak az abszolút minimális szint. Lenne. És legminimálisabb szint felét sem képesek elérni .
kohazi
2018. június 23. 02:34
Az amerikai hadsereg vagy a NATO betette a lábát az háborús hadszintér. Közép Európa mindig is az volt. A hatalmak játéktere, ütköző zóna. Stratégiai terület.
Rasdi
2018. június 22. 14:32
Csaknem ennek a kérdésnek az elővétele okozta L.I. "tragikus hirtelenséggel" történt elhunytát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!