Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Bekerülhet az alaptörvénybe a keresztény kultúra védelme

2018. június 14. 12:23

A keresztény kultúra védelme is belekerülhet az alaptörvény módosított szövegébe.

2018. június 14. 12:23

Magyarország keresztény kultúrájának védelme és az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma is bekerülne alaptörvénybe a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítvány szerint. A hetedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott bizottsági módosító javaslat az állam minden szervének kötelességévé tenné az alkotmányos önazonosság mellett a keresztény kultúra védelmét is. „Keresztény kultúra nélkül nincs Európa és Magyarország” – ezzel indokolják a javaslatot, hozzátéve, hogy Európában jelenleg olyan folyamatok zajlanak, amelyek eredményeképpen Európa hagyományos kulturális arculata átalakulhat.    

Az indítvány az emberhez méltó lakhatás és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításával összefüggésben alaptörvénybe foglalná az otthon jogi védelmét is. Ez a szabályozás kiegészülne az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmával, valamint azzal, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeinek megteremtése, továbbá a közterület közcélú használatának védelme érdekében az állam és a helyi önkormányzatok törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a bizottsági ülésen a kormány támogatásáról biztosította a javaslatokat.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2018. június 15. 09:37
Éljen a keresztény kultúra védelme. Bármi is legyen az. Mármint a keresztény kultúra.
realista
2018. június 14. 22:48
A sok komcsi, ateista, és zsidó most Orbán "próféta" hatására "megvilágosodott", és hirtelen felfedezte magában a keresztény gyökereket.
balbako_
2018. június 14. 15:59
Helyes!
a hun
2018. június 14. 15:25
Helyes!-mondom vallástalanként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!